Nagyvilág

Hónapok óta szökésben van egy elszabadult rodeós tehén Alaszkában

Sokan látták már, de eddig senki sem tudta befogni a majdnem hét hónapja elszabadult, Betsy nevű rodeós tehenet az alaszkai Anchorage városának térségében.

A jószág gazdája, Frank Koloski csütörtökön a dpa német hírügynökségnek elmondta: Betsy tavaly júniusban tűnt el karámjából, s azóta a város közelében fekvő tizenhat négyzetkilométeres erdős területen kószál. A rodeólovas szerint a három éves szarvasmarha mindössze egy nappal azt követően kóborolt el, hogy megvette.

Betsy pedig igazi híresség lett, miután a túrázók lencsevégre kaphatták az elkószált szarvasmarhát, felvételeiket pedig megosztották a közösségi médiában.

Koloski ismételten cowboyokat küldött ki a szökevény befogására – mindeddig sikertelenül. A 47 éves gazda szerint Betsy új otthonra lelt a nyáron túrázók, télen pedig síelők által látogatott erdőségben. Mint mondta, télen is számos élelem- és vízforrás áll a jószág rendelkezésére.

Ez a tehén olyan helyről jött, ahol nagyon is önellátó volt

– mondta Koloski. „Mélyen belül érzem, nem akarja, hogy elfogják” – fűzte hozzá. „Csak kószál a térségben, élvezi az életét egy síparadicsomban, szép túrautakon, egy szép városban” – tette hozzá Koloski, aki azért szívesen hazahozná Betsyt a csordájához.

A rodeós a környéken élőktől folyton értesítést kap, ha tehenét valahol látták. “Nem várhatom el, hogy kötelet vigyenek magukkal és lasszóval elfogják” – mondta Frank Koloski.

Az Anchorage Daily News című helyi hírlap nemrég közölte, hogy a rendőrség is bekapcsolódott egy drónnal a keresésbe, de erőfeszítéseiket nem koronázta siker, Betsy pedig továbbra is szabadon rója Anchorage térségét.

Kiemelt képünk illusztráció (MTI / Czeglédi Zsolt)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik