Nagyvilág

Rasszista megjegyzése miatt minden címétől megfosztották a professzort

Rasszista megjegyzései miatt kutatóintézete megfosztotta minden címétől az amerikai James Watson professzort, aki két tudóstársával együtt a DNS szerkezetének megfejtője, és amelyért Nobel-díjat kapott – közölte az amerikai közszolgálati rádió (NPR) a tudós laboratóriumának közleményére hivatkozva.

A New York-i Cold Spring Harbor Laboratory közleményben tudatta, hogy James Watson személyes véleménye alaptalan és meggondolatlan. A 90 esztendős tudós az amerikai közszolgálati televízióban (PBS) a hónap elején egy róla szóló dokumentumműsorban azt mondta:

nem változtak eddigi nézetei, és továbbra is azt vallja, hogy a gének miatt lényeges különbségek vannak a fehér és a fekete bőrű emberek intelligenciaszintje között, a fehérek javára.

A tudós 2007-ben Afrika kilátásairól szólva már tett egyszer ilyen kijelentést, mondván: borúsnak látja a kontinens jövőjét, éppen a fehérek és feketék közötti, genetikailag meghatározott intelligenciakülönbség miatt. Akkor bocsánatot kért szavaiért, ennek ellenére elveszítette az angliai Cambridge Egyetem egyik kutatólaboratóriumának tiszteletbeli vezetői posztját, és megfosztották minden adminisztratív feladatától is. Ezt követően – 2014-ben – Watson eladta az 1962-ben kapott Nobel-díjjal járó arany emlékérmet, arra hivatkozva, hogy megjegyzései után a tudományos közélet akadályozta őt a munkájában.

A Cold Spring Harbor Laboratory akkor nem fosztotta meg őt a címeitől. Most viszont – a dokumentumfilmben elhangzottak nyomán – az az álláspontja, hogy Watson kijelentéseivel semmissé tette 2007-ben elhangzott bocsánatkérését.

Dr. Watson megállapításai elítélendők, a tudomány nem támasztja alá ezeket

– olvasható a tudományos intézet közleményében.

A tudóst egy New York államban lévő szanatóriumban ápolják, mert autóbalesetet szenvedett. Az NPR szerint nem észleli a külvilágot. James Watson az új-zélandi születésű brit fizikus Maurice Wilkinsszel és Francis Crick angol biológussal közösen kapott 1962-ben orvostudományi Nobel-díjat a DNS szerkezetének – a kettős spirálnak – a felfedezéséért.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik