Nagyvilág

A Posta hárommillió ügyfél adatait adta el Ausztriában

Az Osztrák Posta kedden beismerte, hogy az ügyfelei feltételezett politikai hovatartozásával kapcsolatos adatokat gyűjtött és adott el. Az intézmény állítása szerint ebben semmi törvénytelen nincs, ennek ellenére a sajtóban megjelent leleplezések miatt heves bírálatok célpontjává vált .

Az Epicenter Works civil szervezet botrányosnak nevezte a hivatal gyakorlatát, amely szerinte megsértette a személyes adatok védelmére vonatkozó európai szabályokat.

A VKI fogyasztóvédelmi szervezet szintén kétségét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy az ilyen kényes adatok forgalmazása jogszerű lenne. Az ellenzéki zöld Most (Pilz) Lista párt szintén elfogadhatatlannak nevezte ezt a gyakorlatot, és a vonatkozó törvények szigorítását szorgalmazta.

Az adatvédelmi hatóság kedden bejelentette, hogy vizsgálatot indít az ügyben.

Az Addendum szerint az Osztrák Posta mintegy 3 millió ember – azaz a lakosság több mint egyharmada – nevével, életkorával és nemével kapcsolatos adatokat adott el. Közülük 2,2 millió ügyfél esetében a valószínűsített politikai hovatartozással kapcsolatos adat is szerepelt.

A 2006 óta tőzsdén jegyzett, de 52,8 százalékban az osztrák állam tulajdonában lévő Posta beismerte, hogy a marketing céllal történő adatgyűjtés évek óta megszokott gyakorlat volt. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy nem követtek el törvénysértést.

A valószínűsített politikai hovatartozásra vonatkozó adatokat az életkor, a nem, a cím és a szavazókörök adatainak összevetésével állították össze, de nem fedik fel egyetlen esetben sem az emberek választási preferenciáját

– védekezett a Posta.

Az adatforgalmazás révén a postának évente mintegy 10 millió eurós bevétele volt az Addendum szerint. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik