Nagyvilág

Nagyra törő tervei vannak a Magyar Postának

Bármilyen átalakítást hajtunk végre a posta intézményén, azt körültekintően kell tennünk, hiszen itt minden lépésnek nagy a társadalmi hatása. A legfontosabbnak azt tartom, hogy a XXI. század társadalmi elvárásrendszerét térképezzük fel. Ez egyes esetekben jelentheti azt, hogy a megszokás ellen is fel kell lépnünk

– mondta Bártfai-Mager Andrea, a nemzeti vagyon kezeléséért felelős miniszter a Magyar Időknek adott interjújában.

A közeljövőben várható konkrét lépésekkel kapcsolatban annyit árult el, hogy új csomaglogisztikai rendszert építenek ki, mivel ma már másképp kell számolni, szortírozni és válogatni a küldeményeket, mint egykor.

A másik vállalásuk a Pakk projekt, ami lehetővé teszi a levelek követhetőségét. Ez jelenleg tesztüzemben működik, a tervek szerint 2020-ban már az ország teljes területén elérhető szolgáltatás lesz.

Az évről évre emelkedő csomagmennyiséget megtanulta kezelni a cég, többek között új csomaglogisztikai gépekkel és nagyobb, bérelt területen működik a vállalat. Sőt a célunk egyenesen az, hogy Magyarország geo­politikai helyzetére és a kiemelkedően jó magyar–kínai kapcsolatokra alapozva a Magyar Posta Zrt. a kínai áruk egyik legnagyobb csomaglogisztikai kelet-közép-európai központjává váljon. Első lépésként a negyedik legnagyobb kínai csomaglogisztikai céggel közös vállalatot indított a társaság

– jelentette ki a miniszter.

Kiemelt kép: MTI Fotó/Balogh Zoltán

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik