Nagyvilág amerikai elnökválasztás 2020

Elizabeth Warren az első hivatalos amerikai elnökjelölt-aspiráns

Elizabeth Warren demokrata párti szenátor személyében megvan a 2020-as amerikai elnökválasztás első hivatalos elnökjelölt-aspiránsa.
Korábban a témában:

A massachusettsi szenátor videóüzenetben és támogatóinak küldött e-mailben jelentette be, hogy létrehozta az elnökválasztási kampányhoz szükséges, úgynevezett feltáró bizottságot. E bizottság révén gyűjthet majd pénzt a kampányához.

A videóüzenetben a szenátor felvázolta elképzeléseit, amelyek szerint olyan Amerikát kell építeni, amely nem csupán a gazdagok, hanem mindenki számára a lehetőségek hazája.

Hogyan jutottunk ide? Milliárdosok és nagyvállalatok úgy döntöttek, hogy nagyobb szeletet akarnak a tortából, és ehhez politikusokat béreltek fel

– fogalmazott.

Warren ezt követően Twitter-bejegyzésben is megerősítette:

Amerikában minden ember számára lehetőséget kell teremteni, hogy keményen dolgozhassék, hogy mindenkire egyformán érvényes játékszabályok szerint élhessen és hogy gondoskodhassék magáról és szeretteiről

– írta. Majd hozzátette:

én ezért harcolok, és ezért hozom létre az elnökválasztáshoz szükséges bizottságot.

A 69 éves Elizabeth Warren – aki eredetileg pénzügyi jogász – 2013 óta tagja a szövetségi szenátusnak. A politikában a 2007-es globális pénzügyi válság idején tűnt fel, amikor erőteljesen bírálta a Wall Street bankjait, kiállt a bankrendszer szigorúbb szabályozása és ellenőrzése mellett, majd a szenátus bankügyekkel foglalkozó bizottságának tagjaként küzdött az ellen, hogy a Trump-kormányzat enyhítsen a szigorú pénzügyi szabályozáson.Warren gyakran ütközött Donald Trumppal, már a 2016-os elnökválasztási kampány idején is. A massachusettsi szenátor akkor a demokrata párti elnökjelölt, Hillary Clinton mellett kampányolt. Trump gyakran élcelődött azon, hogy Warren még 2012-ben – a saját szenátori kampányában – azt állította, cseroki indiánok vére folyik az ereiben.

“Pocahontas” – mondta róla, utalva a 17. századi legendás indián lányra, és azzal vádolva, hogy szándékosan félrevezető információkat adott magáról. Warren kisebbségiként azonosítva magát, már az egyetemen is – a pozitív diszkrimináció elvére hivatkozva – több előnyt élvezhetett.

Elizabeth Warren az idén októberben DNS-vizsgálatot végeztetett magán, amely azt mutatta ki, hogy indián öröksége ugyan csupán néhány ezrelékes lehet, de 6-10 nemzedékre tekinthet vissza. A CNN hírtelevízió és az iowai Des Moines Register című lap közös felmérése december elején azt mutatta, hogy az iowai demokrata párti szavazók körében Elizabeth Warren elfogadottsága 8 százalékos, szemben Joe Biden volt alelnök 32 százalékos és Bernie Sanders vermonti szenátor 19 százalékos támogatottságával. A massachusettsi Boston Globe című lap a szerkesztőségi állásfoglalásában még azt is javasolta, hogy Warren hagyjon fel elnökjelölti terveivel.

Kiemelt kép: Chip Somodevilla/Getty Images/AFP

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.