Nagyvilág

Kokaint szippantott Escobar sírjáról, azóta halálosan fenyegetik és tönkrement az élete

A 35 éves Steven Semmons nyolc hónappal ezelőtt jó ötletnek érezte, hogy meglátogassa minden idők egyik legnagyobb drogbárójának, Pablo Escobarnak a sírját, hogy aztán a tisztelete jeléül kokaint szippantson a márványlapról. A walesi származású férfinak ráadásul az is eszébe jutott, hogy mindezt videón örökítse meg – ami persze kikerült az internetre.

A felvétel ezek után természetesen terjedni kezdett, és a hirtelen támadt hírnév oda vezetett, hogy Semmonst öt évre kitiltották a tett színhelyéül szolgáló Kolumbiából, ráadásul a férfi saját bevallása szerint rendszeresen halálos fenyegetéseket kap a közösségi médián keresztül, többek között olyan üzeneteket, hogy élve fogják megnyúzni – írja a Daily Mail.

Pablo Escobar sírköve Kolumbiában – Fotó: Georg Ismar / dpa / AFP

Semmons akciója ráadásul azzal járt, hogy most évekig nem láthatja a barátnőjét és az ikergyermekeit, hiszen ők továbbra is Kolumbiában élnek. A férfi mostanra őszintén bánja tettét, megértette, hogy óriási szégyent hozott az országra, és a lapnak nyilatkozva a helyi polgárok bocsánatáért esedezett.

A kokainozással nem várt figyelemre szert tévő Steven jelenleg azt tervezi, hogy drogtanácsadó lesz, és váltig állítja, hogy az életét tönkre tévő videót az 1993-ban agyonlőtt Escobar egyik bérgyilkosa készítette, miután találkoztak egy bárban és közösen meglátogatták az egykori drogbáró sírhelyét.

Pablo Escobar – Fotó: AFP

Pablo Emilio Escobar Gaviria, kolumbiai drogbáróként szerzett hírnevet magának: hatalmának csúcsán a világ kokainkereskedelmének 80%-át tartotta a kezében, ezzel évente közel 22 milliárd dollárt kaszálva. 1989-ben a Forbes magazin szerint a világ 7. leggazdagabb embere volt, és Kolumbiában a tettei ellenére továbbra is komoly tisztelet övezi a lakosság egy részének körében.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik