Nagyvilág

A segíteni indult mentőcsapatot is maga alá temette a lavina Oroszországban

Lavina temetett be egy embert, majd a mentésére indult tízfős csapatra újabb hógörgeteg zúdult szombaton reggel Oroszországban – adták hírül habarovszki hatóságok.

A 11 férfi közül kilenc megmenekült, egyet holtan ástak ki az első áldozat és a mentők mentésére érkezők. A kimentettek közül többen megsérültek, egyikük súlyosan. Egy embert belehalt sérüléseibe a közeli aranybánya üzemorvosi rendelőjében.

Az eset Oroszország távol-keleti részén, a Habarovszki terület Mnogoversinnij falujánál történt. Három lavina gördült le egymás után a hegyről, az első betemette az aranybánya kompresszorállomását, a második a helyszínre érkező mentőcsapatot, a harmadik pedig elzárta az odavezető utat. Az első szerencsétlenül járt férfit az aranybánya egyik létesítményében temette maga alá a lavina. A bajba került tíz mentő ugyancsak a cég alkalmazottja volt.

Meteorológusok szerint a térségben ritkán fordulnak elő lavinák, és a mostani jelenséget az Ohotszki-tenger felett folyamatosan keletkező ciklonok és az erős havazások okozták, illetve az erős szél, amely feltorlaszolta a havat a hegyoldalban.

Kiemelt képünk illusztráció (MTI/EPA/Jean-Christophe Bott)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik