Nagyvilág
The silhouette of a passenger plane flying in sunset.

Lezárták a hannoveri repteret

A német rendőrség szerint le kellett zárni a hannoveri repteret, miután egy autó áthajtott az egyik kifutó közelében lévő kapun.
Korábban a témában:

A jármű 15:40 körül haladt el a kifutó közelében – írja a BBC. Egy Twitter-bejegyzésben a helyi rendőrség azt írta, a hatóságoknak sikerült megállítaniuk az autót, a sofőrt pedig őrizetbe vették. A reptéri forgalmat visszatartották, az eset miatt vizsgálat indult.

Az incidens nagyjából egy hónappal azután történt, hogy a német rendőrség bejelentette: a terrorveszély miatt szigorítják a reptéri biztonságot.

A hatóságok egyelőre nem találtak arra utaló jelet, hogy a szombati eset terrorcselekményhez köthető lett volna.

Egy rendőrségi szóvivő a Deutsche Wellének azt mondta, az autó egy repülőgépet követett, miután az leszállt a kifutón. Azt egyelőre nem tudni, hogy a le- és felszállásokat meddig kell szüneteltetni.

A belvárostól mintegy 11 kilométerre fekvő reptéren évente több millióan fordulnak meg, igazi, így sem tartozik Németország legnagyobb légi csomópontjai közé.

Kiemelt fotó: Thinkstock

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Hungary's Prime Minister Victor Orban addresses a press conference at the end of a European People's Party (EPP) meeting at the European Parliament in Brussels on March 20, 2019. - The Fidesz party of firebrand Hungarian Prime Minister Viktor Orban was hit with a temporary suspension from the European People's Party. Fidesz had faced expulsion after running a controversial billboard campaign that accused European Commission head Jean-Claude Juncker and liberal US billionaire George Soros, a bete-noir of Orban, of plotting to flood Europe with migrants. (Photo by EMMANUEL DUNAND / AFP)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.