Nagyvilág

Felfüggesztettek két tévéműsort, mert bírálni merészelték Erdogant

Az elnök azt üzente az egyik műsorvezetőnek: tudd, hol a helyed, mert kapsz egy tockost.

A török médiafelügyelet (RTUK) felfüggesztett két televíziós műsort, mert bírálták Recep Tayyip Erdogan elnököt – jelentette a Hürriyet című török napilap csütörtökön.

A kormánykritikus Halk TV egyik beszélgetős műsorának öt adása marad el, a Fox TV hírműsora pedig 3 napos felfüggesztést kapott – írja a Hürriyet az RTUK szerdai döntésére hivatkozva.

A műsorszolgáltatók pénzbírságot is kaptak.

A Fox TV egyik műsorvezetője, Fatih Portokal december elején szóvá tette az ellenzékre nehezedő nyomást, és azt mondta, az emberek már békésen sem mernek tiltakozni a földgáz árának emelkedése miatt. Megkérdezte azt is, vajon hány ember merne emiatt akár az utcára is kimenni.

Erdogan erre válaszában a műsorvezetőre utalva – akinek a vezetékneve narancsot jelent – azon élcelődött, hogy „egy narancs vagy valami citrusféle” hívja az embereket utcára.

„Tudd, hogy hol a helyed, máskülönben kapsz egy tockost ettől a nemzettől!” – közölte az elnök, és hozzátette, bízik benne, hogy „a bíróság majd móresre tanítja az ilyen embereket”.

A Halk TV egyik decemberi beszélgetős műsorában feltűnt továbbá a két, Törökországban ismert komikus, Metin Akpinar és Mujdat Gezen is, akik a demokrácia hiányosságairól beszéltek Törökországban. A színészek ellen az elnök megsértése miatt indult vizsgálat, és egy hétfői döntés értelmében nem hagyhatják el az országot.

A 2016-os puccskísérlet óta a török kormány számos újságírót záratott börtönbe, és több tucat sajtóorgánumot szüntetett meg. (MTI, fotó: Europress – Turkish Presidency / Murat Cetinmuhurdar / Handout / Anadolu Agency)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik