Nagyvilág

Japán hivatalosan is bejelentette, hogy 30 év után kilép a bálnavadászatot tiltó egyezményből

Japán szerdán hivatalosan is bejelentette kilépését a Nemzetközi Bálnavadászati Bizottságból (IWC), hogy három évtized után újra kereskedelmi célból vadászhassanak bálnára.

Szuga Josihide, a japán kabinet főtitkára közölte: a szigetország bálnavadászata saját felségvizeire és a hozzá közeli tengerekre korlátozódik, az Antarktisz körüli vizeken, ahol eddig tudományos kutatások címén ejtettek el évi néhány száz védett tengeri emlőst, nem tervezik a vadászat folytatását.

Korábbi értesülések szerint a kilépés január 1-jén lép hatályba, ami azt jelenti, hogy Japán fél év múlva kezdheti meg a kereskedelmi célú bálnavadászatot.

Az IWC 1986-ban állapodott meg a kereskedelmi bálnavadászat szüneteltetéséről a kihalás fenyegette állatok védelme céljából. Japán 1988-ban csatlakozott a moratóriumhoz, bár tudományos kutatás címén azóta is elejt évente mintegy 450 bálnát, amelynek húsa a japánok étkezőasztalán végzi. Ez a kiskapu legális, de természetvédelmi szervezetek hevesen vitatják.

A japán kormányra nagy nyomást gyakorolnak az ottani halászok, hogy újból engedélyezze a bálnavadászatot, és Tokió azzal érvelt a nemzetközi fórumokon, hogy az elmúlt három évtizedben elég idejük volt a vészesen megfogyatkozott bálnapopulációknak a regenerálódásra.

Japán 2007-ben is fenyegetőzött a kilépéssel, de akkor az Egyesült Államok és több más ország rábeszélte a maradásra.

Kiemelt kép: Akira Yano / Yomiuri / The Yomiuri Shimbun 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik