Nagyvilág

Úgy felhúzta Trumpot a védelmi miniszter lemondó levele, hogy Mattisnak már januárban távoznia kell

Az előzetesen vártnál korábban, február vége helyett már január 1-jén távozik tisztségéből James Mattis amerikai védelmi miniszter, helyét átmenetileg jelenlegi helyettese, Patrick Shanahan veszi át. A jelöltet a szenátusi meghallgatás és egyetértő szavazás után lehet kinevezni.

James Mattis csütörtökön jelentette be lemondását, de erről szóló levelében – amelyet személyesen adott át Donald Trumpnak – jelezte, hogy február 28-ig hivatalban marad. Mint írta:

Ez elég időt ad az utód jelölésére és (szenátusi) megerősítésére.

Mattis jelezte azt is, hogy ez az átmeneti időszak lehetőséget ad arra, hogy részt vegyen a NATO védelmi minisztereinek következő, februárra tervezett tanácskozásán. Trump csütörtökön még azt jelentette be, hogy Mattis február végén távozik tisztségéből.

Több amerikai hírportál – köztük a The Wall Street Journal és a The New York Times – is úgy értesült, hogy

az elnököt később felbosszantotta Mattis lemondó levele, amelyben a tárcavezető az elnök külpolitikai döntéseit bírálta, ezért döntött úgy, hogy Mattisnak a tervezett február vége helyett már január 1-jén távoznia kell.

A Pentagon nem kommentálta Donald Trump bejelentését. „A minisztérium továbbra is a nemzetbiztonságra összpontosítja figyelmét” – fogalmazott Robert Manning alezredes, a tárca egyik szóvivője. Mattis lemondását jórészt azzal indokolta, hogy nem ért egyet Donald Trump a héten bejelentett döntésével, amely szerint az Egyesült Államok kivonja katonáit Szíriából és részlegesen kivonul Afganisztánból is. Az amerikai sajtóban pénteken jelent meg a hír, hogy a 14 ezer amerikai katonát számláló afganisztáni kontingens mintegy fele az elkövetkező hónapokban hazatér.

(MTI/EPA/Polaris/Chris Kleponis)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik