Nagyvilág

Már hét embert vettek őrizetbe a strasbourgi merénylet miatt

További két embert vett őrizetbe péntekre virradó éjjel a francia rendőrség a három áldozatot követelő strasbourgi támadással kapcsolatban, amelyet az Iszlám Állam vállalt magára.

Ezzel hétre emelkedett azok száma, akiket kihallgatnak a merénylettel kapcsolatban

– közölte Rémy Heitz párizsi főügyész.

A támadást elkövető és csütörtök este lelőtt Chérif Chekatt szülei és két bátyja két napja kerül őrizetbe, a környezetéből egy férfit csütörtök délelőtt, további kettőt pedig péntekre virradó éjjel állítottak elő.

A BFM hírtelevízió értesülése szerint az elkövető harmadik bátyját Algériában állították elő péntek reggel. Ő is és a támadó is szerepelt a potenciálisan biztonsági veszélyt jelentő személyekről vezetett titkosszolgálati nyilvántartásban.

Mostantól a nyomozás azért folytatódik, hogy azonosítsuk az esetleges segítőket és a tettestársakként gyanúsíthatókat, akik segédkezhettek az előkészítésben

– mondta az ügyész, aki megerősítette: a 29 éves, radikális iszlamistaként nyilvántartott férfit Strasbourg Neudorf negyedében a Lazeret utca 74. szám alatti ház előtt helyi járőröző rendőrök lőtték le. Az utcában egyedül gyalogló Chekatt észrevette a rendőrautót és úgy csinált, mintha be akarna menni az épületbe. A rendőrök megkérték, hogy azonosítsa magát, de ő

rájuk emelte ugyanazt a 19. századi pisztolyt, amelyet a merénylethez is használt. A támadó rálőtt a rendőrautóra és a bal hátsó ajtót találta el, a rendőrök ekkor visszalőttek és megölték. 

A kedd esti merénylet óta a rendvédelmi szervek több mint 700 tagja kutatott az elkövető után, és több rendőrségi műveletet tartottak Neudorfban. Csütörtök délután fegyveres és maszkos rendőrök három helyszínen tartottak Neudorfban razziát, egyebek mellett ott, ahol a férfit utoljára látták.

Kételkednek abban, hogy az Iszlám Államnak köze lenne a lövöldözéshez

Az Iszlám Állam dzsihadista csoport később közölte, hogy Chekatt a szervezet katonája volt, a bejelentést Christophe Castaner belügyminiszter azonban „teljesen opportunistának” minősítette.

Chekatt ellen számos alkalommal indult eljárás köztörvényes bűncselekmények miatt, a hatóságok szerint a börtönben radikalizálódott, de a lakásában tartott házkutatás során semmilyen arra utaló nyomot nem találtak, hogy dzsihadista szervezetekkel kapcsolatban állt.

A francia rendőrség szerda este tette közzé az akkor még szökésben lévő férfi fotóját. A felhívásra csaknem nyolcszáz lakossági bejelentés érkezett, amelyek közül a párizsi főügyész tájékoztatása szerint kettőnek köszönhetően sikerült azonosítani a helyet, ahol Chekatt bujkált.

A férfi ártalmatlanítása után a rendőröket a lezárt körzet szélén gyülekező helyiek megtapsolták. Emmanuel Macron államfő a Twitteren mondott köszönetet „a mozgósított rendőröknek, csendőröknek, katonáknak” és jelezte, hogy Franciaország teljesen elkötelezett a terrorizmus elleni küzdelemben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik