Nagyvilág

Csak Bulgária szegényebb Magyarországnál az EU-ban

Korábban a témában:

Az Eurostat csütörtöki jelentése szerint Magyarországon az egy főre jutó tényleges egyéni fogyasztás (AIC) csupán a 62 százaléka volt tavaly az uniós átlagnak, ennél rosszabb mutatóval pedig csak Bulgária rendelkezik (54 százalék).

A szomszédos Románia az utóbbi néhány évben figyelemreméltó javulást produkált: míg 2015-ben az AIC 58 százalékon állt, 2017-re már 68 százalékra kúszott fel.

1,8 millió magyart fenyeget a szegénység és a kirekesztődés
Több a pénzünk, de magasabbak a költségeink is.

Az AIC alapján toronymagasan vezet Luxemburg a 28 tagú közösségben, a nyugat-európai nagyhercegség az EU-s átlag 132 százalékával első. Egy évvel korábban 134 százalék volt ez az adat.

Az átlag fölött tíz ország teljesített tavaly: Luxemburg mögött Németország (122 százalék), Ausztria (117 százalék), Dánia (114 százalék), Nagy-Britannia (114 százalék), Finnország (112 százalék), Belgium (112 százalék), Hollandia (111 százalék), Svédország (109 százalék) és Franciaország (108 százalék), írja az MTI.

A középmezőnyben 13 ország szerepel: Olaszország (98 százalék), Írország (93 százalék), Ciprus (92 százalék), Spanyolország (89 százalék), Litvánia (88 százalék), Portugália (82 százalék), Csehország (82 százalék), Málta (78 százalék), Szlovénia (77 százalék), Görögország (76 százalék), Lengyelország (76 százalék), Szlovákia (76 százalék és Észtország (73 százalék).

Kiemelt kép: MTI/Mónus Márton

Ajánlott videó mutasd mind

Ragadozó féreg terjed Európában

Egy ragadozó laposféreg terjed gyors ütemben kontinensünk nyugati részén, a lebontásban kulcsfontosságú szerepet játszó puhatestűeket pusztítja.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.