Nagyvilág
Drought land with dense cloudy pattern, apparently rain is about to happen.

2030-ra olyan lesz az idő, mint hárommillió évvel ezelőtt

24.hu
24.hu

2018. 12. 11. 07:06

A földi klíma 2030-ra a hárommillió éve uralkodott időjárási viszonyokhoz fog hasonlítani, és a mostani szinten maradó szén-dioxid-kibocsátás mellett 2150-re ráadásul a Földön olyan időjárási viszonyok fognak uralkodni, mint az első emlősök kifejlődésének idején 50 millió éve – állítja egy tanulmány, amely az amerikai tudományos akadémia lapjában (PNAS) jelent meg hétfőn.

Látványos változások felé tartunk rendkívül rövid belül

– mondta Jack Williams, a wisconsini egyetem klimatológusa.

A mintegy ötmillió évvel ezelőtt kezdődött és két és fél millió évvel ezelőtt véget ért pliocén közepén, vagyis hozzávetőleg hárommillió éve száraz és meleg éghajlat volt uralkodó. Észak- és Dél-Amerika ekkor még nem rendelkezett szárazföldi összeköttetéssel, Grönlandot nem fedte jégtakaró, s a tengerszint a mainál 18 méterrel magasabb volt. Az átlaghőmérséklet pedig 1,8-3,6 Celsius fokkal magasabb volt a mostaninál.

Williams, a tanulmány társszerzője, az AFP francia hírügynökségnek elmondta: mivel a jégsapkáknak hosszú idő kell, hogy felolvadjanak, Grönland még nem válik zölddé a következő évszázadban, s az óceánok szintje sem fog megemelkedni tizennyolc méterrel ez idő alatt. A gyors felmelegedés azonban több olyan fajt készületlenül fog érni, amelyek millió évekig tartó folyamat eredményeként fejlődtek jelenlegi formájukba.

Számos faj el fog tűnni. Mindez mutatja, hogyan tanulhatunk történelmünkből és a Föld történetéből, hogy megérthessük a jelenlegi változásokat, és alkalmazkodni tudjunk ezekhez

– figyelmeztetett Williams.

(kiemelt kép: Thinkstock) 

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Drégelypalánk, 2019. január 9.
Személyvonat Nógrád megyében, a behavazott Drégelypalánk közelében 2019. január 9-én.
MTI/Máthé Zoltán

Holnaptól három hétig havazni fog

Kommentek

This handout video grab taken from footage released by the Royal Thai Navy on July 11, 2018 shows rescue personnel during the rescue operation for members of the "Wild Boars" Thai youth football team inside the Tham Luang cave in Khun Nam Nang Non Forest Park in Mae Sai district. - The 12 boys rescued from a Thai cave were passed "sleeping" on stretchers through the treacherous passageways, a former Thai Navy SEAL told AFP on July 11, giving the first clear details of an astonishing rescue mission that has captivated the world. (Photo by Handout / ROYAL THAI NAVY / AFP) / RESTRICTED TO EDITORIAL USE - MANDATORY CREDIT "AFP PHOTO / Royal Thai Navy " - NO MARKETING NO ADVERTISING CAMPAIGNS - DISTRIBUTED AS A SERVICE TO CLIENTS
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.