Nagyvilág

Történelmi méretű ebolajárvány tombol Kongóban

A világ történelmének második legnagyobb ebolajárványa sújtja jelenleg a Kongói Demokratikus Köztársaság keleti felét az eddig észlelt 471 megerősített, illetve feltételezett megbetegedéssel, és mintegy 260 halottal – írja az MTI. Az ebolajárvány már átterjedt a több mint egymillió lakosú Butembo városára is.

Nagyon aggályos a járványügyi helyzet Butembo térségében,

jelentette ki John Johnson, az Orvosok Határok Nélkül segélyszervezet helyi koordinátora pénteken. A segélyszervezet szerint az újabb fertőzéses esetek gyorsan szaporodnak a keleti külvárosokban és az egyes elszigetelt kerületekben.

A kinshasai egészségügyi minisztérium szerint a jelenleg elérhető, még csak kísérleti fázisban lévő ellenanyag nélkül már több mint 10 ezer megbetegedés lenne. Eddig több mint 41 ezer embert oltottak be a vakcinával, amelyből annak szabadalmaztatója, a Merck gyógyszergyár 300 ezer adagot tart raktáron. Egy adag előállítása hónapokat vesz igénybe.

Rendkívül aggályos a raktáron lévő oltóanyag mennyisége,

jelentette ki Peter Salama, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) vészhelyzet-reagálási csapatának vezetője a STAT hírügynökségnek adott interjújában a héten. Hangsúlyozta: 300 ezer adag nem elegendő ahhoz, hogy féken tartsák az ebolát városi környezetben.

A mostani az ország történetének tizedik ebolajárványa, amelyet augusztus 1-jén hirdettek ki Észak-Kivu és Ituri tartományokban. A járvány főleg az észak-kivui Beni városának térségében szedi az áldozatait.

A jelenlegi emellett az első ebolajárvány, amely egy háborús konfliktus sújtotta térségben szedi áldozatait. Az országnak ebben a részében mintegy száz lázadó csoport harcol egymással az ásványkincsek kitermelésének ellenőrzéséért, ami komolyan hátráltatja az járvánnyal szembeni küzdelmet.

Az ebolavírus a legveszélyesebb ragályos kórokozók közé tartozik, halálozási aránya csaknem 90 százalékos, és a vérzéses lázzal járó betegség nagyon gyors lefolyású.

(MTI)

Kiemelt kép: John WESSELS / AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik