Nagyvilág

Nem igaz, hogy a bevándorlók egészségügyi kockázatot jelentenek

A bevándorlók általában egészségesebbek, mint a gazdag befogadó országok, például az Egyesült Államok lakói és gyakran kifejezetten segítik a betegségek elleni harcot azáltal, hogy egészségügyi dolgozóként helyezkednek el az adott országban – derült ki a University College London szakembereinek tanulmányából.

A The Lancet című orvosi folyóiratban publikált tanulmány szerint az olyan érvelések, amelyek szerint a bevándorlók egészségi kockázatot jelentenek és terhet rónak az egészségügyi rendszerre csupán a bevándorlásellenes érzelmek erősítésére használt kitalációk.

A két éven át készített tanulmány szerint általánosságban véve a bevándorlók várható élettartama magasabb, mint a befogadó országok lakóié és kisebb valószínűséggel halnak bele olyan betegségekbe, mint a rák vagy a szívbetegség.

Ugyanakkor jóval hajlamosabbak az olyan betegségekre, mint a hepatitis, a HIV-fertőzöttség és a tuberkulózis, ám ezeket leginkább a bevándorlóközösségekben és nem az általános lakosság körében terjesztik.

Elemzésünk azt sugallja, hogy a bevándorlók egészségesebbek, a bevándorlók pozitívan hozzájárulnak a befogadó országok gazdaságához és az olyan gazdag országokban, mint az Egyesült Királyság és az Egyesült Államok, a bevándorlók teszik ki az egészségügyi munkaerő jelentős hányadát

– mondta Ibrahim Abubakar, a tanulmány egyik készítője.

A szerzők 96 korábbi tanulmányt vizsgáltak meg és több mint 15 millió migráns esetében készült 5464 elhalálozási arányszám becslést tekintettek át. Azt találták, hogy a halálozási arány kisebb volt a Kelet-Ázsiából és Latin-Amerikából érkezett, ám magasabb az Észak-Afrikából és Kelet-Európából érkezett migránsok körben, mint a hat vizsgált nyugat-európai befogadó ország lakói körében.

Túl sok országban a migráció kérdése megosztja a társadalmat és elősegíti a populizmus színre lépését. A migránsok azonban általában jobban hozzájárulnak a gazdasághoz, mint amennyi terhet rónak rá

– írta közleményében Richard Horton, a The Lancet szerkesztője. Az eredmények főként a migránsok állapotáról a fejlett országokban készült tanulmányokon alapulnak, mivel az alacsony vagy közepes jövedelmű országokban nincsenek ilyen adatok.

(kiemelt kép: MTI/EPA/Christophe Petit Tesson)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik