Nagyvilág

Hazamennek a bécsi óriáspanda-ikrek

Visszatérnek az óriáspanda-ikrek a bécsi Schönbrunni Állatkertből Kínába; az állatok vasárnap, Frankfurt érintésével repülnek Szecsuán tartományba, az óriáspandák hazájába. Szombaton Alexander Van der Bellen osztrák államfő is meglátogatta Fu Fenget és Fu Bant, hogy búcsút intsen az ikreknek.

A két pandát több héten át edzették az utazáshoz, meg kellett szokniuk szállítóketrecüket, amit a kifutójukba telepítettek és rendszeresen helyeztek el benne bambuszt és zöldségeket, hogy becsalogassák őket. Később rájuk is zárták az ajtót és fel is emelték a ketrecet. A hétvégére úgy látták, az ikerpár készen áll az útra.

Lejárt az ikrek ideje is. Mintha csak tegnap lett volna, hogy anyjuk, Jang Jang magához ölelte volna bocsait. Sok szép pillanattal ajándékoztak meg bennünket,

búcsúzott tőlük Dagmar Schratter állatkert-igazgató.

Europress/Omar Marques/Anadolu Agency

Az ikerpár születésétől kezdve több mint két évet élt a bécsi állatkertben. Most érték el azt az életkort, amikor a vadonban leválnak anyjukról és elindulnak saját területet keresni.

Jang Jangot „szuperanyának” tartják, öt bocsnak adott életet. Hím párjával, Lung Hujjal az első pandák voltak, amelyek emberi segítség nélkül neveltek ikerbocsokat. Lung Huj 2016 decemberében rákban elpusztult.

A Kínával kötött szerződés alapján a külföldön született pandabocsoknak második életévük után haza kell térniük Kínába. Jang Jang három idősebb fia, Fu Lung, Fu Hu és Fu Pao már hazatértek Szecsuánba, miután elérték a kétéves kort.

Az ikreket elkíséri útjukon a gondozójuk, segít nekik beilleszkedni új otthonukba.

(MTI)

Kiemelt kép: Europress/Omar Marques/Anadolu Agency

Ajánlott videó

Olvasói sztorik