Nagyvilág

Több mint 70 év után kapnak kártérítést kényszermunka miatt

Kártérítés megfizetésére utasította a dél-koreai legfelsőbb bíróság a Mitsubishi Heavy Industries Ltd. (MHI) japán nehézipari vállalatot 28 dél-koreai számára, akiket a második világháborúban kényszermunkára fogtak a japán erők.

A Reuters brit hírügynökség jelentése szerint dél-koreai törvényszék 23 felperesnek 80 millió von (több mint 20 millió forint) kártérítést ítélt meg, egy másik határozatában pedig 150 millió vont (38 millió forintot) ítélt oda további ötnek, illetve hozzátartozóiknak. A Kyodo japán és a Yonhap koreai hírügynökség tíz felperesről ír, akiből hatnak 80 millió vont, négynek pedig 100-120 millió vont ítélt oda a bíróság.

A legfelsőbb bíróság döntése megismételte múlt havi ítéletét, akkor a Nippon Steel & Sumitotm Metal Corp. japán fémipari céget utasította kártérítés megfizetésére kényszermunkára fogott dél-koreaiaknak.

Az MHI “nagyon sajnálatosnak” nevezte a bírósági ítéletet, és közölte, hogy válaszát egyezteti a japán kormánnyal. Kono Taro japán külügyminiszter szerint a bírósági döntés teljes mértékben elfogadhatatlan. Hangsúlyozta, hogy az ítélet megrengeti Japán és Dél-Korea baráti kapcsolatainak jogi alapját.

A dél-koreai külügyi tárca egy magas rangú tisztviselője közölte: tiszteletben tartják a bíróság döntését, olyan intézkedéseket fognak hozni, amelyek segítenek a kényszermunka áldozatai sebeinek begyógyításában, de ugyanakkor elő is mozdítják a jövőbeni kapcsolatokat Japánnal.

Tokió álláspontja szerint a Koreai félsziget 1910-től 1945-ig tartó japán gyarmatosítása miatti kártérítések ügyét rendezték egy 1965-ös megállapodással, amely kimondta, hogy a vagyoni követelésekkel kapcsolatos kérdéseket véglegesen lezárták.A legfelsőbb bíróság azonban azzal érvelt, hogy a megállapodás nem tartalmazta a kényszermunka áldozatainak a jogát arra, hogy kártérítést követeljen a japán kormány törvénytelen gyarmatosításával közvetlenül összefüggésbe hozható japán cég által elkövetett emberiesség elleni bűncselekményekért.

Szöul és Tokió között kényes téma a Koreai félsziget japán gyarmatosítása, az egyik visszatérő vita a japánok által prostitúcióra kényszerített nők ügye, akiket „komforthölgyeknek” is neveznek. A japán hódítás idején több ázsiai ország között a mai Koreából, Kínából, a Fülöp-szigetekről és Indonéziából is tömegével hurcoltak el és kényszerítettek prostitúcióra nőket, akikkel a császári katonák kényük-kedvük szerint bántak. Japán és Dél-Korea három évvel ezelőtt jelentette be, hogy az ügyet véglegesen és visszafordíthatatlanul rendezi. Tokió bocsánatot kért az atrocitásokért, egyben kötelezettséget vállalt arra, hogy 8,9 millió dollárt juttat az áldozatok részére létrehozott alapítványnak. A szöuli női egyenjogúság és családi ügyek minisztériuma a múlt héten jelentette be, hogy bezárja az alapot.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik