Nagyvilág

Nyolcezer fős készenléti békefenntartó haderőt állított fel Kína

Kína nyolcezer fős készenléti békefenntartó ENSZ-haderőt állított fel, és arra törekszik, hogy vezető szerepet töltsön be a nemzetközi konfliktusok rendezésébe részt vevő békefenntartásban.

Zsen Kuo-csiang, a kínai védelmi minisztérium szóvivője csütörtökön bejelentette, hogy Jean-Pierre Lacroix, az ENSZ békefenntartókért felelős tisztségviselője jóváhagyta a haderőről adott múlt havi ENSZ-minősítést. A szóvivő hozzátette, hogy Kína ezenfelül több mint 1500, a világ különböző országaiból érkezett békefenntartót képezett ki a világszervezet számára.

A Biztonsági Tanácsának állandó tagjai közül Kína adja a legtöbb békefenntartót a világszervezet misszióihoz, a finanszírozásuk tekintetében pedig a második legnagyobb befizető.

Az elmúlt öt évben Kína drasztikusan növelte az anyagi és katonai hozzájárulását az ENSZ békefenntartó tevékenységéhez, hogy a javára mozdítsa el a nemzetközi erőviszonyokat. Míg 2013-ban Peking az ENSZ békefenntartó missziói költségeinek nagyjából 3 százalékát fedezte, mostanra 10 százalék fölé növelte az anyagi hozzájárulását A kínai szerepvállalás növelése egybeesik az amerikai hozzájárulás mérséklődésével. Peking versenybe szállt Washingtonnal a vezető szerep megszerzéséért a békefenntartás területén, és közben a nemzetközi közösségben új képet alakít ki magáról, a béke és a civilizáció eltökélt védelmezőjévé akarja magát láttatni.

Miközben a költségvetési hozzájárulás tekintetében az Egyesült Államok egyelőre megelőzi Kínát, az emberi erőforrásban már alulmarad. Az Egyesült Államok mindössze ötven tisztet bocsátott rendelkezésre az ENSZ-missziókhoz.

Míg 2012 óta Peking több békefenntartót bocsátott a világszervezet rendelkezésére, mint az BT összes többi állandó tagja együttvéve, tisztjei a jelenleg zajló 16 misszió egyikében sem töltenek be vezető pozíciót, és ebben elmozdulás nem tapasztalható.

Hszi Csin-ping kínai elnök 2015-ben, a békefenntartásnak szentelt ENSZ-csúcstalálkozón arra tett ígéretet, hogy a következő öt évben Kína egymilliárd dollárral (285 milliárd forint) járul hozzá a békefenntartó erőfeszítésekhez. Ezzel az ígérettel összhangban képezték ki a kínai hadsereg nyolcezer katonáját arra, hogy szükség esetén készen álljanak a bevetésre.

Jelenleg mintegy 2500 kínai békefenntartó teljesít szolgálatot az ENSZ misszióiban, 80 százalékuk az afrikai kontinensen. A mintegy kétmillió főt számláló kínai hadsereg a világ legnagyobb létszámú hadereje, míg Kína védelmi költségvetésénél csak az amerikai nagyobb. (MTI)

Címkék: kínahadsereg

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.