Nagyvilág

Trump azt mondja, ő túl intelligens ahhoz, hogy higgyen a klímaváltozásban

Ahogy korábban megírtuk, Donald Trump hétfőn ismételten elutasította a pénteken nyilvánosságra hozott kormányzati jelentés megállapításait a klímaváltozás veszélyeiről, mert mint mondta, nem hiszi, hogy a globális klímaváltozás káros hatással lenne az amerikai és a világgazdaságra.

Az amerikai elnök a Washington Postnak adott interjújában nem finomított álláspontján, sőt, még tovább ment, hiszen arra a kérdésre, hogy miért szeptikus a jelentés tartalmával kapcsolatban, közölte:

az egyik probléma az, hogy sokan hozzám hasonlóan nagyon magas intelligenciával rendelkeznek, de nem feltétlenül hiszünk el dolgokat.

Ráadásul szerinte a levegő és a vizek Amerikában sosem voltak még ilyen tiszták, mint most. Ezen kívül arról is beszélt, hogy nem látja, hogy az emberi tevékenységnek bármi köze lenne a jelenleg zajló változásokhoz.

Elegük lett abból, hogy elcseszik a jövőjüket
A politikusok ugyan nem sokat tesznek azért, hogy a klímaváltozás súlyos következményeit megelőzzük, a fiatalok viszont világszerte kezdenek rájönni arra, hogy ideje cselekedniük.

A jelentésben egyébként többek közt az szerepel, hogy a klímaváltozás az évszázad végéig kártékonyan érinti majd az egészségügytől az infrastruktúráig az amerikai gazdaság valamennyi ágazatát.

Az anyag készítői megállapították, hogy az üvegházhatást kiváltó és a globális felmelegedést gyorsító gázok változatlan kibocsátása történelmi mértékű, és a globális felmelegedés nagy mértékben megváltoztatja majd az emberi élet körülményeit.

Kiemelt kép: MTI/AP/Andrew Harnik

Ajánlott videó

Olvasói sztorik