Nagyvilág

Brit vezérkari főnök: Oroszország nagyobb fenyegetés, mint az Iszlám Állam

A brit hadsereg vezérkari főnöke, Mark Carleton-Smith szerint Oroszország vitathatatlanul sokkal nagyobb fenyegetést jelent Nagy-Britannia és szövetségesei biztonságára, mint a szélsőséges iszlám terrorszervezetek, köztük az al-Kaida és az Iszlám Állam.

A tábornok, aki június óta áll a brit hadsereg élén kijelentette, Oroszország már megmutatta, hogy kész katonai erőt bevetni nemzeti érdekeinek érvényesítésére.
A vezérkari főnök szerint Moszkva módszeresen törekszik a Nyugat sérülékenységeinek felkutatására és kihasználására, különösen az olyan nem hagyományos területeken, mint a kibertér, a világűr, vagy a tengeralatti hadviselés.

Ebben a helyzetben nincs helye az elbizakodottságnak, és az orosz fenyegetést nem szabad ellenállás nélkül szemlélni. Az Oroszországgal szembeni legfontosabb hagyományos katonai válaszmechanizmus a NATO képességeinek és összetartásának megőrzése

– fogalmazott a brit vezérkari főnök.

A tábornok, aki korábban a brit hadsereg különleges feladatokra kiképzett kommandós egységeinek műveleti igazgatója volt, kijelentette, az iszlamista terrorfenyegetés fizikai megnyilvánulásának lehetőségeit mára leszűkítette az Iszlám Állam földrajzi értelemben vett teljes felszámolása.

Nagy-Britanniának és szövetségeseinek ezután Oroszországra kell összpontosítaniuk figyelmüket, különösen az angliai Salisbury városában Novicsok idegméreg-hatóanyaggal elkövetett merényletkísérlet után.

(MTI, kiemelt kép: Europress / Arif Hudaverdi Yaman / Anadolu Agency)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik