Nagyvilág

Megtámadtak egy kínai konzulátust: rendőrök haltak meg a tűzharcban

Ismeretlen fegyveresek megtámadták Kína konzulátusát a pakisztáni Karacsi kikötővárosban pénteken – közölte a helyi média és két pakisztáni hírforrás.

Az előzetes beszámolók szerint robbanás és lőfegyverek kerepelése volt hallható a konzulátus épületénél.

A feltételezett támadás helyszínéről készült felvételeken gomolygó füst látható. Helyi televíziócsatornáknak a helyzetről szóló közvetítéseiből úgy tűnik, a feltételezett támadásnak még nincs vége, de a pakisztáni biztonsági erők már kiérkeztek a helyszínre.

Az incidens során heves tűzpárbaj tört ki, legkevesebb két rendőr meghalt, további kettő pedig megsebesült – jelentették hírügynökségek rendőrségi forrásokra hivatkozva.

A rendőrségi közlés szerint ismeretlen fegyveresek támadták meg a képviseletet. Az incidens a jelentések idején még tartott. A támadók az egyik rendőrségi forrás szerint be is tudtak hatolni az épületbe. Egy másik szerint egy támadó is meghalt.

A Beludzsisztáni Felszabadítási Szervezet nevű szakadár szervezet szóvivője telefonon jelentkezett, hogy embereik támadták meg a kínai konzulátust – jelentette az AFP hírügynökség.

Kimelt kép: google maps

Ajánlott videó

Olvasói sztorik