Nagyvilág

Megkéseltek egy rendőrt Brüsszelben, terrortámadás történhetett

A tájékoztatás szerint egy férfi kedden reggel 6 óra előtt késsel támadt egy rendőrre a város főtere, a Grand Place közelében. A tettest a rendőr társa meglőtte. A két sebesültet kórházba szállították, egyikük sincs súlyos állapotban.

A Derniere Heure című helyi napilap névtelen forrásokra hivatkozva arról írt, hogy a feltételezett merénylő azt kiáltotta, hogy “Allah akbar!” (Allah hatalmas), ezt azonban hivatalos személyek egyelőre nem erősítették meg.

Túl korai még megmondani, hogy mi lehetett a támadó indítéka, folyik a nyomozás

– mondta a rendőrség szóvivője.

A gyanúsított fegyvercsempészet miatt már korábban is a hatóságok látókörébe került, szélsőséges iszlamistaként azonban nem volt ismert

– közölte a Le Soir című újság.

Koen Geens belga igazságügyi miniszter hangsúlyozta, hogy mindent meg fognak tenni a történtek pontos felderítése érdekében. Kollégája, Jan Jambon belügyminiszter pedig kijelentette: a támadás “gyáva akció volt a rendőreink ellen”.

A brüsszeli rendőrség különleges óvatosságra intette az állomány tagjait. A belgiumi terrorfenyegetettség szintjét januárban hármasról kettesre csökkentették a négyes fokozatú skálán, közel két évvel a brüsszeli robbantásos merényletek után.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik