Nagyvilág

Razzia a szlovák államfő utazási irodájában

A céget a túl magas áfa visszatérítések miatt vizsgálja a rendőrség.

A Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség rendőrei november 7-én jelentek meg a cégnél (Kiska Travel Agency), amelynek Andrej Kiska államfő és testvére, Jaroslav Kiska a társtulajdonosai – írja a Plus 7 dní cikke alapján a Bumm.sk.

A hetilap szerint lefoglalták a cég könyvelését, számítógépeket vittek el a székhelyéről.

A bevetés nagy valószínűség szerint összefüggésben van a cég adóbevallásával, amely magas áfát igényelt vissza illetéktelenül az államtól 2014 áprilisáért, valamint 2013 júniusáért és novemberéért. A pénzügyi rendőrség vizsgálótisztje idén januárban indított büntetőeljárást az ügyben adócsalás gyanúja miatt

–  írta a Plus 7 dní. Az áfa visszatérítés teljes összege 146 ezer euró, és a köztársasági elnöki választási kampánnyal járó kiadásokat érinti. A hetilap által közölt cikk szerint a rendőrségi razzia napján küldte rács mögé a bíróság Ladislav Bašternákot, Robert Fico szállásadóját, aki azonban fellebbezett a döntés ellen.

Andrej Kiska szerint sok kérdést vet fel a rendőrség eljárása cége könyvelését illetően, az ügyüket ugyanis már kivizsgálta a kerületi rendőrség és a NAKA is. A két korábbi esetben azzal zárták le az ügyet, hogy nem történt törvénysértés.

Kiemelt kép: Milos Zeman cseh (jobbra) és Andrej Kiska szlovák államfő Csehszlovákia megalakulásának 100. évfordulóján  Prágában 2018. október 28-án. (MTI/EPA/Martin Divisek)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik