Nagyvilág

Öt halálos ítéletet kért az ügyész a Hasodzsi-ügyben

Nem szabad átpolitizálni a Szaúd-Arábia isztambuli főkonzulátusán október elején meggyilkolt Dzsamál Hasogdzsi kormánykritikus újságíró halálának ügyét, amely immár a szaúdi igazságszolgáltatásra tartozik – jelentette ki Ádel al-Dzsubeir szaúdi külügyminiszter csütörtökön.

Az ügy átpolitizálása mindössze további súrlódásokat okozna az iszlám világban, míg a királyság annak egységét akarja

– hangsúlyozta a tárcavezető.

Mint mondta, továbbra is vannak még megválaszolatlan kérdések a gyilkossági ügyben, de Ankara három alkalommal is elutasította Rijád kérését, hogy szolgáltasson bizonyítékot Hasogdzsi halálának Törökország által felvázolt verziójához.

A miniszter ugyanakkor elutasította az Ankara által szorgalmazott nemzetközi vizsgálatot.

Szaúd-Arábiának független bírósági rendszere van, amely képes az ilyen gyilkossági ügyeket feldolgozni, mondta, majd hangsúlyozta, hogy Rijád a kezdetektől fogva azt mondja, hogy bárki vett részt a Hasogdzsi-gyilkosságban, azt bíróság elé állítja.

Dzsubeir kijelentette, Mohammad bin Szalmán szaúdi trónörökösnek semmi köze az újságíró meggyilkolásához.

A szaúdi ügyészség halálbüntetést kért csütörtökön öt vádlottra az ország isztambuli főkonzulátusán október elején meggyilkolt újságíró halála miatti büntetőperben. A vádirat szerint az öt vádlott a főkonzulátuson méreginjekcióval meggyilkolta, majd feldarabolta a The Washington Post szaúdi újságíróját, a testrészeit kivitték az épületből.

Az áldozat maradványait továbbra is keresik.

(MTI, kiemelt kép: MTI/EPA/Erdem Sahin)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik