Nagyvilág

Már 9 halottja van a kaliforniai tűzvésznek, 35 ember eltűnt

Kilencre nőtt péntek estére a legsúlyosabb kaliforniai tűzvész halálos áldozatainak száma, mindannyian a Butte megyei Paradise városkában vagy annak környékén haltak meg, ahol mintegy 6700 épület vált a lángok martalékává.

Ez a tűzvész az egyik legsúlyosabb az állam történetében a tűzoltók adatai szerint.Amellett, hogy korábban már találtak egy autóban öt összeégett holttestet Paradise közelében, a tűzoltók rátaláltak három holttestre egy ház közelében, egyre pedig egy épületben. Harmincöt embert eltűntként tartanak nyilván. Az oltás során megsebesült három tűzoltó.

Egy család videót készített, miközben a tűz elől menekültek. A felvételen szereplő autó utasai azóta biztonságban vannak.

A tűzvész csütörtökön tört ki a Sacramentótól északkeletre lévő Plumas erdő peremén, és péntek éjjelre több mint 36 ezer hektárnyi területet perzselt fel. Eddig még csak a terület öt százalékán tudták megfékezni a lángokat. Kétezer tűzoltó küzd velük. Több mint 150 ezer embert kellett kitelepíteni.

A kaliforniai kormányzó rendkívüli állapotot hirdetett ki Butte megyében, de két másik megyében is – Los Angelesben és Venturában – mert ott is pusztítanak tüzek. Utóbbi két megyében 50 ezer embert evakuáltak.

Malibut is kiürítik a kaliforniai tűz miatt
A tűz elérte Los Angeles környékét is.

(MTI, kiemelt kép: Kevork Djansezian/Getty Images/AFP)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik