Nagyvilág

Nem a kishuszár doppingolta a lovát a Nemzeti Vágtán

A fiú családja hamisnak tartja, elutasítja a Nemzeti Vágta szervezőinek vádjait.

A Maszol.ro idézi a 13 éves Kolumbán Örs-Istvén szüleit, akik szerint valaki ártani akart nekik, vagy befolyásolni a versenyt. A család „hamisnak” nevezi a vádat, hogy a Nemzeti Vágta kishuszár futamán ők követték el a doppingvétséget.

Közleményük szerint ők tisztában vannak azzal, milyen veszéllyel  jár a doppingolás.

Nem veszélyeztetnénk a ló egészségét, és nem befolyásolnánk a pályán való viselkedését, ami akár a versenyzők testi épségére is kihatna. Ugyanakkor a legfontosabb a gyermekünk épsége, soha nem tennénk ki semmiféle veszélynek egy verseny miatt sem!

A sepsiszentgyörgyi versenyző szülei még nem kaptak hivatalos értesítést, így nem tudják, mit, milyen mennyiségben találtak lovuk vérében.

Nem zárják ki, hogy a futam előtt, az istállóban történt valami, ami miatt a teszt pozitív lett. Lehetségesnek tartják, hogy valaki ártani akart, befolyásolni szerette volna a teszt eredményét, így a verseny kimenetelét is. Ők nem sértettek szabályt, annál fontosabbnak tartják saját maguk és Sepsiszentgyörgy hírnevét.

A város reméli, hogy a teszt eredménye mögött nincs szándékosság, az önkormányzat elhatárolódik minden olyan eszköztől, ami gátolja a sportszerű versenyt. A Polgármesteri Hivatal nagyon fontosnak tartja a fiatal tehetségek segítését, ezért támogatta Kolumbán Örs-István indulását Sepsiszentgyörgy színeiben. A szerződésben pedig a versenyző és csapata vállalta, hogy betartja a Nemzeti Vágta szabályzatát, így a doppingolásra vonatkozó előírásokat is.

Doppingolt lóval nyerte a Kishuszár Vágtát
Sepsiszentgyörgy lovasától visszavonták címét.  

Ajánlott videó

Olvasói sztorik