Nagyvilág

Venezuela kis túlzással lassan kiürül

Már hárommillió venezuelai menekült el hazájából az országot sújtó politikai és gazdasági válság miatt. A kivándorlás fő okai közé tartozik az élelmiszer- és a gyógyszerhiány, a hiperinfláció és az erőszak. A kivándorlók többsége 2015 óta hagyta el Venezuelát - közölte csütörtökön az ENSZ.

Az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR) szóvivője, William Spindler arra is felhívta a figyelmet, hogy a folyamat az elmúlt hat hónapban felgyorsult, emiatt a Venezuelával szomszédos országok terheinek könnyítésére jelentősebb nemzetközi erőfeszítésekre van szükség.

Az ENSZ adatai 2018 szeptemberéig 2,6 millió kivándorlót tartanak számon, ennek kapcsán a szóvivő kiemelte, hogy a venezuelaiak legnagyobb számban továbbra is Kolumbiába és Peruba mennek.

Kolumbiában jelenleg egymillió venezuelai tartózkodik, naponta mintegy 3000 fő érkezik, a bogotái kormány szerint 2021-re akár négymillió venezuelai élhet az országban, ennek költsége csaknem 9 milliárd dollár lehet.

Venezuela több mint két éve súlyos politikai és gazdasági válsággal küzd. A hatalmas olajkészletekkel rendelkező dél-amerikai ország káoszba süllyedése Nicolás Maduro baloldali elnök megválasztását követően kezdődött: Maduro az állami intervenciókkal jelentős gazdasági károkat okozott, politikai ellenfeleit pedig visszaszorította. Az elnök a venezuelai migrációról szóló számadatokat álhírnek minősítette, szerinte ezek a kimutatások csak arra szolgálnak, hogy okot adjanak a külföldieknek beavatkozni Venezuela belügyeibe.

Latin-Amerika, illetve a Karib-térség országainak többsége befogadja a hozzájuk érkezőket, kapacitásaik azonban korlátozottak, ezért szükség van a nemzetközi közösség reagálására is – mondta Eduardo Stein, az UNHCR-nek és a Nemzetközi Migrációs Szervezetnek (IOM) a venezuelai menekültek és migránsok ügyeiben illetékes, közös különmegbízottja.

Kilőtt a venezuelai menekültek száma Európában, és egyre többen jönnek
Már több venezuelai állampolgár kér menedékjogot az Európai Unióban, mint iraki. Több EP-képviselő azt követeli, hogy osszák szét a bevándorlókat a tagállamok között.

Kiemelt kép: Europress/AFP/Juan Vita

Ajánlott videó

Olvasói sztorik