Nagyvilág

Marseille-i házomlás: már hat halott – videó

Ügyészségi vizsgálat indult, többen a polgármester lemondását követelik.

Újabb áldozatot találtak Marseille-ben a hét elején összeomlott házak romjai alatt, így hatra nőtt a halottak száma. Eddig négy férfi és két nő holtteste került elő – írja az Euronews.

MTI/AP/Claude Paris

A keresést addig  leállították, amíg elbontják a közelben lévő, szintén omlásveszélyes épületeket.

MTI/EPA/Guillaume Horcajuelo

A második legnagyobb francia városban hétfőn előbb két szomszédos ház dőlt romba, majd órákkal később egy harmadik is leomlott, közvetlenül mellettük. A három társasházból csak az egyik volt lakott, a másik kettőt évekkel ezelőtt kiürítették, de a helyiek szerint azokba is beköltöztek időnként házfoglalók.

A környékbeliek szerint a város vezetői nem törődnek azzal, hogy a szegényebbek életveszélyes lakásokban élnek, emiatt többen a polgármester lemondását követelik. Megkezdődött a vizsgálat, kit terhel a felelősség a szerencsétlenségért. A városi ügyészség szerint voltak figyelmeztető jelek, hogy valami gond van a házzal.

A tragédia reggelén egy harmadik emeleti lakó nem tudott kijönni a lakásából, egy másik pedig nem tudta bezárni távozáskor, tehát az ajtók már szorultak, mert az épület elkezdett mozogni

– közölte Xavier Tarabeux ügyész.

Az európai városok közül Marseille-ben van a legtöbb leromlott állapotú lakás, 2015-ben körülbelül 40 ezerre tették a számukat.

Kiemelt kép:  MTI/AP/Claude Paris

Ajánlott videó

Olvasói sztorik