Nagyvilág

Csőbombák után újabb gyanús csomag Trump bírálójának

Újabb, immár a második gyanús csomagot küldtek postán annak a Demokrata Párt mellett elkötelezett kaliforniai milliárdosnak, aki arról közismert, hogy hirdetésekben kampányol Donald Trump amerikai elnök hivatali elmozdításáért.

A hét, amikor csőbombát kaptak Trump bírálói
A héten közel tucatnyi prominens amerikai közéleti szereplőnek küldtek levélbombát ismeretlenek. Összeszedtük a legfontosabb tudnivalókat.

A Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) helyi idő szerint pénteken jelentette be, hogy Tom Steyer postájában olyan küldeményt találtak, amely hasonlít a korábban az ismert demokrata párti politikusoknak és aktivistáknak küldöttekhez. A címzettek között volt Barack Obama korábbi demokrata párti elnök, külügyminisztere, Hillary Clinton, a CNN hírtelevízió szerkesztősége és Maxine Waters kaliforniai republikánus politikus, valamint Robert de Niro színész és Soros György milliárdos. Valamennyien Donald Trump heves bírálói.

A hatóságok azóta letartóztatták Cesar Sayoc floridai lakost, és megvádolták azzal, hogy 15 csőbombát küldött szét az országban. Figyelmeztettek ugyanakkor, hogy további robbanó szerkezetek is lehetnek még a posta csomagszállító rendszerében.

Steyer irodája a múlt pénteken jelentette be az első gyanús csomag megérkezését. Sayoc akár 48 évi börtönbüntetést is kaphat, ha bűnösnek bizonyul.

Kiemelt kép: JOSH EDELSON / AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik