Nagyvilág

Életveszélyes áramütést szenvedett egy amerikai katona a ferencvárosi pályaudvaron

Életveszélyesen megsérült egy amerikai katona, akit áramütés ért a ferencvárosi pályaudvaron, amikor felmászott egy harci járműveket szállító tehervonatra – tudta meg az ATV Híradó.

Információik szerint ketten voltak az esetnél, de csak az egyik katona sérült meg. A Honvédelmi Minisztérium azt a tájékoztatást adta, hogy a katonák egy nemzetközi gyakorlaton vesznek részt, azt viszont a rendőrség vizsgálja, hogy miért másztak fel a magasfeszültség közelébe.

A MÁV az ATV Híradó megkeresésére közölte: nemcsak a felsővezeték érintése, hanem a megközelítése is életveszélyes. A 25 ezer voltos felsővezeték már két méteres távolságból is halálos áramütést okozhat. Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője elmondta:

A férfi testfelületének 40 százalékára kiterjedő súlyos, másod- és harmadfokú égési sérüléseket szenvedett. Ráadásul combcsont-törésre is gyanakodni kellett, úgyhogy a kiérkező esetkocsink a súlyos sérült ellátási protokollnak megfelelően már a helyszínen elvégezte a szükséges beavatkozásokat.

Fotó: MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba

Ajánlott videó

Olvasói sztorik