Nagyvilág

Trump akár 15 ezer katonát is küldene Amerika déli határaihoz

Az amerikai elnök akár 15 ezer katonát is küldene az Egyesült Államok déli határaihoz a Közép-Amerika felől közeledő migránskaravánok miatt.

A migránsok nem fognak bejönni az országba

– erősítette meg Donald Trump a korábbi álláspontját. Hozzátette, kormányzata fel fog készülni az egyelőre az amerikai határtól még mintegy 1600 kilométerre menetelő migránsok feltartóztatására. „A hadsereget már odarendeltük, körülbelül ötezer katonánk van a határnál, és még további 10-15 ezer katonát küldhetünk” – mondta.

Emberfolyam hömpölyög Amerika felé, Trumpnak nem is jöhetett volna jobbkor
Hétezer emberből álló migránskaraván tart az Egyesült Államokba, ami pont kapóra jött az amerikai elnöknek.

A védelmi minisztérium eddig 5200 amerikai katonának az amerikai-mexikói határra telepítéséhez adott felhatalmazást. A „Hűséges hazafi” névre keresztelt hadművelettel megerősítik a határvédelmet Texastól Kaliforniáig, a katonák létszámának növelése mellett logisztikai segítség érkezik a jelen lévő határőrizeti szervekhez. Ezenkívül a Nemzeti Gárda 2100 tagja szintén a határnál van már.

Arra a kérdésre, hogy nem a jövő héten tartandó félidős választások előtti félelemkeltés motiválja-e a bejelentést, Trump határozottan nemleges választ adott, és azt hangsúlyozta: a migráció rendkívül fontos téma.

(MTI, kiemelt kép: MTI/AP/Manuel Balce Ceneta)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik