Nagyvilág

Egyetlen nap alatt húszévnyi kárt okozott az árvíz a Szent Márk-bazilikában

Húszévnyi kárt okozott a Szent Márk-székesegyháznak a Velencét hétfő óta sújtó árvíz.

Egyetlen nap alatt húsz évet öregedett a bazilika, és ez egy optimista becslés

– mondta Carlo Alberto Tesserin, a székesegyház gondnoka. A bazilika egyes részeiben 16 órán át állt a víz mintegy 90 centiméteres magasságban, károkat okozva a márványban, az oszlopokban és a bronzajtókban.

Ez a második alkalom 2000 óta, hogy az épület ilyen súlyos áradást él meg és az ötödik alkalom csaknem ezeréves történelme során – közölte az ANSA olasz hírügynökség.

Tesserin kiemelte: legfőbb ideje, hogy Velencét ellássák egy jobb árvízvédelmi rendszerrel, főként, mivel a Szent Márk-bazilika csak legfeljebb 110 centiméteres vízszintig védett. Hétfőn a vízszint 156 centiméterre emelkedett a Canal Grande déli kapujánál végzett mérések szerint.

Luigi Brugnaro polgármester hétfőn hangoztatta, a történtek ráirányítják a figyelmet a MOSE nevű árvízellenes gát befejezésének szükségességére. Az eddig 5,5 millió euróba került MOSE elkészültét a növekvő költségek és az építkezés elhúzódása hátráltatja.

Szeptemberben Danilo Toninelli infrastrukturális miniszter az olasz parlamentben közölte, hogy a MOSE 94 százalékban elkészült, de 2017 óta áll a hatalmas közpénzeket felemésztő építkezés.

Fotó: MTI/EPA/ANSA/Andrea Merola

Ajánlott videó

Olvasói sztorik