Nagyvilág

Junckert oktatják a magyar politikusok

Néhány napja Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke Erdély és Románia egyesülésének centenáriumi ünnepségével  kapcsolatban azt mondta, hogy az egységes Romániát egész Európa ünnepelheti, ezzel pedig kihúzta a gyufát a magyar politikusoknál.

Ujhelyi István, az MSZP EP-képviselője a Facebookon azt írta:

 A jobboldali Néppárt politikusa figyelmen kívül hagyta, hogy Erdély elcsatolása a magyarok számára nem ünnep, hanem fájdalmas, be nem gyógyuló seb. Még akkor is, ha a háború következményeként szétszakított magyar nemzetünk újraegyesítéséhez leginkább a belső határok nélküli Európai Unió járult hozzá.

Az MSZP-s politikus szerint Juncker nem tudatosan sértette meg a magyarokat, hanem hiányos ismeretekkel rendelkezik, ezért küldött neki egy angol nyelvű könyvet a magyar történelemről.

EZT KAPJA JUNCKER!Néhány nappal ezelőtt az Európai Bizottság jobboldali elnöke, Jean-Claude Juncker a román egység…

Közzétette: Ujhelyi István dr. – 2018. október 31., szerda

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter ugyancsak reagált, szerinte Jean-Claude Juncker az elmúlt négy és fél évben bebizonyította, hogy alkalmatlan az Európai Bizottság vezetésére.

A külügyminiszter azt mondta: Junckernek Európa egységét kellett volna megtestesítenie, „de erre soha nem volt képes, sem a Brexitnél, sem a migrációnál, sem a román nemzeti ünnepnél”.

Európa akkor lesz erős és egységes, ha elfogadjuk, hogy bizonyos történelmi dátumok egyeseknek örömöt jelentenek, másoknak viszont fájdalmat.

Az is fontos lenne, hogy „azoktól, akik szomorúan emlékeznek egy eseményre, ne várják el, hogy örüljenek, az ilyen elvárás ugyanis erkölcstelen és tisztességtelen” – fogalmazott Szijjártó Péter.

(MTI)

Kiemelt kép: Europress/FETHI BELAID/AFP

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik