Nagyvilág

Száz beteget ölhetett meg egy német ápoló

Bíróság elé az az ápoló Németországban, akit száz beteg megölésével vádolnak, írja a BBC. A 41 éves Niels Högel 1999 és 2005 között 36 betegnek adott halálos gyógyszeradagot Oldenburgban, 64 főnek pedig Delmenhorstban.

A férfi mindezt azért tette, hogy kollégáinak „imponáljon” azzal, hogy újraéleszti az életveszélyes állapotba került pácienseit. Högel egy hasonló eset egyébként jelenleg is életfogytiglani börtönbüntetését tölti, miután 2005-ben lebukott azzal, hogy egy olyan gyógyszert adott be egyik betegének, ami nem volt számára felírva.

Högelt 2008-ban hét évre ítélték gyilkossági kísérlet miatt, 2015-ben pedig két gyilkosság és két további kísérletben találták bűnösnek. Később vallotta be, hogy még több embert ölt meg.

A gyanú szerint a férfi még ennél is több ember életét olthatta ki, azonban egy részüket elhamvasztották.

Kiemelt kép: AFP/Hauke-Christian Dittrich/dpa

Ajánlott videó

Olvasói sztorik