Nagyvilág

Életfogytiglant kapott a nő, aki metró elé lökte áldozatát Romániában

Tényleges életfogytiglani börtönbüntetésre ítéltek Romániában pénteken minősített emberölés vádjával egy nőt, aki tavaly decemberben a bukaresti metró elé lökött egy fiatal nőt, az áldozat életét vesztette. Az ítélet nem jogerős.

A 37 éves vádlott azelőtt egy másik áldozatot is kiszemelt egy másik metrómegállóban, őt is megpróbálta a szerelvény elé taszítani, de az ellenállt és megmenekült. Második áldozata már nem volt ennyire szerencsés. A gyilkos nő annyira elszánt volt, hogy miután belökte az éppen a megállóba érkező metró elé áldozatát, még vissza is rúgta őt a sínekre, hogy ne tudjon visszamászni a peronra. Mindezt a metróban felszerelt kamerák rögzítették.

A 37 éves nőnek egyik áldozatával sem volt semmilyen kapcsolata, nem ismerte őket. A per során elmezavarodottságra hivatkozott, azt állította, hogy időnként elveszíti józan ítélőképességét, és depressziós lesz. Mint mondta, ez történt tavaly decemberben is. A vádlott beismerte tetteit, és bocsánatot kért.

A bukaresti törvényszék életfogytiglanra ítélte a 37 éves nőt, akinek 30-30 ezer euró kártérítést kell fizetnie, emellett folytatni kell orvosi kezelését. A bírák elismerték, hogy pszichikai problémákkal küzd, de úgy ítélték meg, hogy felelősségre vonható tetteiért. A nőt röviddel a gyilkosság után vették őrizetbe, azóta is előzetes letartóztatásban van, amit most meghosszabbítottak. Romániában ritkának számít a tényleges életfogytiglani börtönbüntetés kiszabása.

(kiemelt kép:MTI Fotó: Máthé Zoltán)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik