Nagyvilág

Meglepően nyilatkozott Orbán Viktorról Franciaország elnöke

Bár augusztusban még azt mondta Franciaország elnöke, hogy Orbán Viktor jól teszi, ha ellenségnek tartja őt, mára Emmanuel Macron már kevésbé ellenséges a magyar miniszterelnökkel.

A francia elnök a Hvg.hu kérdéseire válaszolva azt írta:

Nem folytatok személyes hadjáratot és jó a kapcsolatom Orbán Viktorral, akit személyesen is, valamint a magyar nép által megválasztott miniszterelnökként is tisztelek.

Ugyanakkor Macron a portál kérdésére azt írta:

A jogállamiság helyzete Magyarországon aggasztóan alakul.

Szerinte, hazánkban több intézkedés is torzíthatja a hatalmi ágak egyenlőségét, és a nemrégiben a civil szervezetekre vonatkozóan meghozott törvények sokkal nehezebbé tehetik ezek munkáját. Bizonyos folyamatokra rávilágított az Európai Parlament jelentése.

Hozzátette : Erről beszélni és emiatt aggódni nem azt jelenti, hogy kívülről leckéket adunk, hanem azt, hogy megvédjük a közös javainkat.

Magyarországról szólva a francia elnök arra is rámutatott:

Nem húzhatunk hasznot az európai költségvetésből anélkül, hogy közösen felelősséget vállalnánk például a migráció kérdésében. Nem csökkenthetjük a hozzájárulásunkat az európai költségvetéshez anélkül, hogy megértenénk, mit is jelent az egységes piac. Ha szeretnénk megölni Európát, akkor így kell tovább folytatnunk. Európa nem egyirányú, hanem kölcsönös elköteleződés, amely lehetővé teszi mindenki számára, hogy nemhogy elveszítse, hanem inkább megerősítse szuverenitását.

Kiemelt kép: Miniszterelnöki Sajtóiroda / Szecsődi Balázs

Ajánlott videó

Olvasói sztorik