Nagyvilág

Mellnagyobbító műtét miatt haldoklik egy fiatal magyar nő

Betiltott beavatkozást hajtottak végre rajta Amerikában, „kísérleti” eljárásként.

Egy mellnagyobbító műtét szövődményei miatt haldoklik egy magyar nő egy amerikai kórházban – írja a Blikk.

Andrea hét évvel ezelőtt, 19 évesen utazott egy floridai magánklinikára, hogy végrehajtsák rajta a beavatkozást. Polipropilén szálas implantátumot ültettek be neki, noha a lap által megkérdezett plasztikai sebész szerint ezt már 16 éve betiltották. A fonalszerű polipropilén ugyanis irritációt okoz: a mellszövetben folyadék keletkezik, ami az implantátum belsejébe szívódik, így az extrém méretűre nő.

A nő azt mondja: annak idején jó ötletnek tűnt a kísérletinek beállított beavatkozás, amiért ráadásul ő kapott kétezer dollárt. Mondták neki, hogy az operáció után is növekszik a melle, de ezt nem bánta. Azt viszont nem gondolta, hogy a mellei két év múlva már egyenként tíz kilósak, később 18 kilósak lesznek, és aludni se tud a fájdalomtól. Ekkora mellekkel nem tudott elhelyezkedni rendes munkahelyen, szexéhes férfiak használták ki kiszolgáltatott helyzetét.

Ki akarta vetetni az implantátumot, de ahol beültették, azt mondták neki, már nem lehet, és máshol sem tudott segítséget kérni. Fél éve gyomorfájdalmak kezdték gyötörni, kiderült, hogy áttétes tumorok jelentek meg a májában, gyomrában és mellében. Az orvosok szerint hónapjai lehetnek hátra. A melléből hetente 3-4 liter folyadékot csapolnak le, ezzel próbálják csökkenteni fájdalmait.

A nő azt mondja, beletörődött a sorsába. Naiv volt, senki nem állt mellette. A nyilvánosságot azért vállalja, hogy megóvjon másokat attól, hogy úgy járjanak, mint ő. Hada Renáta egykori modell ír könyvet a történetéről, azért kérte meg Andrea erre, mert ő nem ítélte el. Sok naiv, fiatal lány testképzavaros, de nem árt, ha tudják, hogy az életükbe kerülhet, ha hasonló illegális műtétre vállalkoznak – mondta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik