Nagyvilág

A város, ahol ingyen sört kapsz, ha biciklizel

Az olaszországi Bologna városa rájött, hogy tudja rávenni a lakosságot arra, hogy hagyják hátra autóikat. A BBC riportjából kiderül, hogy egy helyi kampány keretében díjazzák azokat az embereket, akik inkább bicikliznek, gyalogolnak vagy tömegközlekedési eszközökkel utaznak autóik helyett.

Az ötlet Marco Amadori fejéből pattant ki még tavaly, aki létrehozte a Bella Mossa nevű programot, amiben a helyiek vezethetik, mennyit közlekedtek bringával vagy éppen mennyit sétáltak. A pontgyűjtés egyébként nem a távolságtól függ, hanem utazásonként számítódik, GPS segítségével pedig pontosan látják, csal-e valaki.

A feladat egyszerű: le kell tölteni a Better Points névre hallgató applikációt, ebben folyamatosan regisztrálni kell a különböző utazásaikat, amiket nem autóval tettek meg, majd az ezekért kapott pontokat nyereményekre válthatják. Ez lehet akár sör, fagylalt vagy mozijegy is.

A kezdeményezéshez már több mint száz helyszín csatlakozott, a program pedig úgy tűnik, elég jól működik, hiszen a bolognaiak már egymással versengenek, ki tud több pontot összeszedni. Az alkalmazást pedig idáig már több mint tízezren használják.

Kiemelt képünk illusztráció, fotó: Thinkstock

Ajánlott videó

Olvasói sztorik