Nagyvilág

Brexit: vészmegoldást sürget az EU-főtárgyaló

Egy évvel meghosszabbítaná az átmeneti időszakot.

A tárgyalásokon kialakult patthelyzet miatt Michel Barnier az Egyesült Királyság EU-tagságának megszűnését követő, 2020 végéig tervezett átmeneti időszak egyéves meghosszabbítását javasolta. Névtelenséget kérő tisztségviselők szerint az uniós főtárgyaló arról beszélt, hogy ez lehetővé tenné a tárgyalások fő vitapontjának számító ír-északír határellenőrzés rendezését.

Az egyik lehetőség az átmeneti időszak egyéves meghosszabbítása, hogy több idő legyen megkötni a kereskedelmi egyezményt.

Diplomáciai források szerint ezt mondta a főtárgyaló a tagállamok európai ügyekkel foglalkozó minisztereinek keddi tanácsülésén.
Később Simon Coveney ír külügyminiszter megerősítette a BBC-nek, Barnier jelezte: az EU kész kiterjeszteni a kérdéses időszakot.

Ez önmagában nem oldaná meg az ír-északír határ kérdését, ami elengedhetetlen a kiválási megállapodáshoz, de a hosszabbítással több idő lenne a két fél közötti kereskedelmi szerződés tető alá hozására az átmeneti időszakban.

A jövőbeli egyezménnyel pedig elkerülhető lenne a London által elutasított pótmegoldás alkalmazása, amelyhez az EU továbbra is ragaszkodik az Ír-szigeten való határellenőrzés visszaállításának megakadályozásáért.

A 2019. március 29-i kilépéstől 2020. december 31-ig tartó, határozott idejű átmeneti időszakról az év elején született megállapodás.

Az Egyesült Királyság ebben a 21 hónapban részese maradna a vámuniónak, az egységes piacnak, be kellene tartania a közösségi jogot, az új szabályokat is, eleget kellene tennie a költségvetési kötelezettségeknek, alá kellene vetnie magát az Európai Bíróság joghatóságának, de már nem vehetne részt az uniós döntéshozatalban.

Az egyelőre feloldhatatlannak tűnő probléma az, hogy a brit kormány eltökélte, hogy az egységes piacból és a vámunióból is kilép, ami aligha kivitelezhető a szigorú határellenőrzés visszaállítása nélkül Észak-Írország és az Ír Köztársaság között.

Ez lesz ugyanis az EU és az Egyesült Királyság egyetlen szárazföldi határa. A szigorú határellenőrzés viszont a több évtizedes fegyveres konfliktusnak véget vető, úgynevezett Nagypénteki Megállapodást és ezzel az Ír-sziget békéjét is veszélybe sodorná.

Az Európai Bizottság tervezete értelmében a brit kiválás után Észak-Írország továbbra is részese lenne a vámuniónak, és a belső piaci szabályozás is érvényes maradna, amíg a későbbiekben – például egy EU-brit kereskedelmi szerződés részeként – esetleg nem találnak más megoldást arra, miként lehetne elkerülni a fizikai határellenőrzés visszaállítását. A brit kormányfő azonban többször is leszögezte: soha nem lesznek hajlandóak ennek elfogadására, ez ugyanis az ország alkotmányos integritását fenyegetné. Ennek ellenére a brit kormány tavaly decemberben elfogadta, hogy szükség lehet erre a vészmegoldásra. (mti)

Kiemelt kép: Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke és Michel Barnier Brüsszelben (MTI/EPA/Olivier Hoslet)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik