Nagyvilág

Trócsányi Brüsszelben perel jóhírneve megsértéséért

Idegengyűlölő, rasszista és antiszemita magyar miniszternek nevezték.

„Jóhírnév megsértése” miatt indít pert Belgiumban Trócsányi László igazságügyi miniszter – írja közleményében a tárca.

Történt ugyanis, hogy a politikus a magyar kormány tagjaként és a Szegedi Tudományegyetem professzoraként meghívást kapott, hogy részt vegyen és előadást tartson a Louvain-la-Neuve-i Katolikus Egyetem és a brüsszeli St-Louis Egyetem idén májusban megrendezett, a migrációról szóló nemzetközi szimpóziumán.

Néhány nappal a konferencia előtt azonban a Centre Communautaire Laic Juif nevű belga szervezet elnöke közleményt adott ki, mely szerint megdöbbenéssel értesültek arról, hogy a konferenciára egy „idegengyűlölő, rasszista és antiszemita magyar miniszter” is meghívást kapott. A közleményt több belga lap átvette, Trócsányi a további konfliktusok elkerülése érdekében lemondta a részvételt.

A minisztériumi közlemény szerint ezek a minősítések távol állnak Trócsányitól, aki „igazságügyi miniszterként is számos tanújelét adta a zsidóság iránti barátságának, mindemellett kifejezett hangsúlyt fektetett a zsidó kultúra, valamint a holokauszt áldozatai iránti tiszteletadás fontosságára”.

A miniszter úgy döntött, hogy jelképes összegű, nem vagyoni kártérítésért keresetet nyújt be az illetékes belga bíróságon. Az eljárás ezen a héten, csütörtökön indul a brüsszeli francia nyelvű Elsőfokú Bíróság Első Tanácsa előtt. Trócsányi jogi képviseletét a Lovain-i Katolikus Egyetem professzora, François Jongen médiaügyekre szakosodott ügyvéd látja el. (Fotó: MTI / Nemes János)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik