Nagyvilág

Erdoganék most több száz polgármesterrel számoltak le

Terrorszervezethez való kötődésre hivatkoztak.

Süleyman Soylu török belügyminiszter felfüggesztett pozíciójából 156 kerületi, valamint 103 falusi polgármestert terrorszervezethez való kötődésükre valamint munkakörükkel össze nem egyeztethető tevékenységre hivatkozva – közölte hétfőn a török belügyminisztérium.

A beszámoló nem részletezte, hogy az érintettek az ország mely részén dolgoztak, és azt sem, hogy mely terrorszervezettel vagy nemzetbiztonsági szempontból kifogásolt csoportosulással ápoltak kapcsolatot.

A török hatóságok az utóbbi években főként az ország délkeleti, kurdok rakta részén léptek fel hasonlóan a kurdbarát Népek Demokratikus Pártja (HDP), valamint a HDP parlamenten kívüli testvérpártjának számító Demokrata Régiók Pártja (DBP) elöljáróival szemben. Az ankarai kormány a HDP-t és DBP-t a kurd kisebbség függetlenségéért 1984 óta fegyveres felkelést folytató Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) nevű terrorszervezet politikai szárnyának tartja.

A PKK és a török biztonsági erők között egy két és fél évig tartó fegyverszüneti időszak után 2015 augusztusában újultak ki ismét a véres harcok. A 2016. július 15-i katonai puccskísérletet követően Ankara keményen fellépett nemcsak az összeesküvők, hanem a HDP és DBP ellen is. 2016 őszén a belügyi tárca számos délkeleti önkormányzat választott kurdbarát elöljáróját eltávolította pozíciójából és a saját emberét ültette a helyébe. Miután a török parlament még 2016 májusában elfogadta a képviselők mentelmi jogának eltörlését, ősszel – egyebek mellett – terrorszervezet irányítása gyanújával előzetes letartóztatásba helyezték a HDP több képviselőjét, köztük a párt két akkori társelnökét, Selahattin Demirtast és Figen Yüksekdag-t is.

A biztonsági erők és a felkelők között több mint 34 éve tartó konfliktus már mintegy 50 ezer ember életét követelte. A PKK-t Törökországon túl az Európai Unió és az Egyesült Államok is terrorszervezetnek tartja. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik