Nagyvilág

Szétosztotta a fizetését a szlovák államfő

Tíz bajba jutott családon segített.

Andrej Kiska államfő (a képen Áder János mellett jobbra) szétosztotta augusztusi fizetését, a családok fejenként 497,60 eurót kaptak – írja a TASR alapján az Új Szó. A szlovák elnök fizetését a számlájára utalják, és mindig több ember között osztja el. Szlovákiában azt is nyilvánosságra hozzák, kiket és miért támogat.

Az államfői iroda sajtóosztálya szerint a pénzből most egy hatgyermekes özvegyasszony kapott, akinek hat gyermeke közül kettő súlyos beteg. A család egy ivóvíz és gáz nélküli régi házban él.

Az elnök egy másik hatgyermekes anyát is támogatott, ott a férj anyagilag nem gondoskodik a gyerekekről. Az anya egészségi állapota nem jó, attól tartottak, télen nem tudnak fűteni.

Egy másik család mindkét fia izomdisztrófiában (izomsorvadásban) szenved, az apának is egészségügyi problémái vannak.

Izomdisztrófiában szenved az a nő is, akinek emiatt ott kellett hagynia a munkahelyét, ezért nem tudja akadálymentesíteni a lakását.

Jutott pénz egy fiatal családnak is, ahol az apa súlyos daganatos beteg, az anya pedig csak anyasági támogatást kap.

A pénzből négy olyan család is kapott, ahol súlyosan beteg gyerekek vannak.

A fizetés többi része egy nőhöz került, aki a rák miatt elveszítette a lábát, legidősebb lánya pedig autizmusban, epilepsziában szenved.

Az elnök a támogatott családokat minden hónapban nonprofit szervezetek ajánlása alapján választja ki.

Kiemelt kép: Andrzej Duda, Áder János és Andrej Kiska a visegrádi országok (V4) államfőinek találkozóján a szlovákiai Csorbatón (Strbské Pleso), a Magas-Tátrában 2018. október 12-én. (MTI Fotó: Máthé Zoltán)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik