Nagyvilág

Bolgár újságíró-gyilkosság: részleges beismerő vallomást tett a gyanúsított

24.hu
24.hu

2018. 10. 12. 11:14

Németország kiadja Bulgáriának a férfit, aki tagadja, hogy megerőszakolta Viktorija Marinovát.
Korábban a témában:

Gyorsított eljárásban kiadják Bulgáriának a megerőszakolt és meggyilkolt bolgár újságíró, Viktorija Marinova ügyében Németországban elfogott gyanúsítottat, aki részleges beismerő vallomást tett – közölték pénteken német illetékesek.

Az Alsó-Szászország tartományi Cellében működő főügyészség közleménye szerint a 20 éves bolgár állampolgár a kihallgatásán elmondta, hogy október 7-én reggel Ruszében a Duna partján egy parkban alkohol és kábítószer hatása alatt összeszólalkozott egy ismeretlen fiatal nővel. A vita hevében megütötte, majd felemelte és egy bokorba hajította.

Tagadta, hogy meg akarta volna ölni áldozatát, és tagadta azt is, hogy megerőszakolta és kirabolta.

A részleges beismerő vallomás alapján nem lehet politikai hátteret feltételezni a bűncselekmény mögött – áll a közleményben.

A nemi erőszakkal és gyilkossággal gyanúsított férfi nem emelt kifogást kiadatása ellen, és beleegyezett abba, hogy az eljárást gyorsítva és egyszerűsítve folytassák le. A jogszabályok alapján tíz napon belül kiadják a bulgáriai hatóságoknak. Az intézkedést rövidesen végrehajtják – közölte a cellei főügyészség.

A férfit kedd este vették őrizetbe Stade alsó-szászországi kisvárosban a Bulgáriában kiadott európai elfogatóparancs alapján. Szófiai adatok szerint Szeverin Kraszimirovnak hívják, és DNS-mintája egyezik azzal, amelyet a bűntény helyszínén találtak.

Viktorija Marinova szülővárosában, Ruszéban dolgozott egy tévécsatornánál, korrupciós ügyek feltárásával foglalkozott. (MTI)

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Budapest, 2018. november 19.
A behavazott Normafa Budapesten 2018. november 19-én.
MTI/Mohai Balázs

Jön december leghidegebb hete

Kommentek

NEW ORLEANS - SEPTEMBER 09: The NFL shield logo on the goal post pad at Louisiana Superdome on September 9, 2010 in New Orleans, Louisiana.   Ronald Martinez/Getty Images/AFP
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.