Nagyvilág

Eltűnt az Erőss Zsolt emlékére állított tábla

Ismeretlen tettesek tüntették el a gránittáblát az Oltár-kőről.

A legeredményesebb csíkszeredai magyar hegymászó, Erőss Zsolt  emlékét őrző tábla öt éve került az Oltár-kőre, eltűnését túrázók jelentették a Hargita megyei hegyimentőknek vasárnap – írja a Maszol.ro egy helyi portál alapján.

A tettesek elvágták flexszel a rögzítőcsavarokat, és eltávolították a táblát a szikláról. 

A gyanú a Neamț megyei hegyi csendőrökre terelődött, akik néhány nappal korábban a csúcson jártak, hogy egy román zászlót tűzzenek ki. Szóvivőjük tagadta, hogy lenne közük a tábla eltűnéséhez, de Fekete Örs szerint alpinistákra nem jellemző ilyen viselkedés,

a hegymászók nem hordoznak magukkal áramgenerátort és sarokcsiszolót.

Panaszt tesznek az ügyben. A zászlótűzési akciót szervező Neamt megyei Területi Közrendi Hatóság (ATOP Neamt) elnöke tudatta,  csak azután alakítja ki a véleményét, ha a csendőrség lefolytatja a belső vizsgálatát.

Erőss Zsolt 2013. május 21-én, a Kancsendzönga megmászása utáni leereszkedéskor tűnt el társával, Kiss Péterrel. Az Oltár-kőn, a fekete márványból készült emléktáblán Erőss Zsolt születésének és halálának helye és dátuma mellett egy Wass Albert-idézet szerepel:

Üzenem az otthoni hegyeknek: (…) A víz szalad, a kő marad, a kő marad…

Ajánlott videó

Olvasói sztorik