Nagyvilág

Újra rengett a föld az indonéz katasztrófa helyszínén

Újabb földrengés rázta meg  az indonéziai Celebeszt kedden, a földmozgás 5,1-es erősségű volt, Palu várostól mintegy 13 kilométerre keletre, 10 kilométeres mélységben keletkezett.

Egyelőre nem érkeztek jelentések károkról vagy sérültekről, cunamiriasztást sem adtak ki, de a földmozgás pánikot váltott ki a lakosság körében.

Celebeszt szeptember 28-án rázta meg egy 7,5-es földrengés, melynek következtében több mint

1900 ember meghalt és ezrek tűntek el. A földrengésben megsemmisült házak számát mintegy 66 ezerre becsülik, és több mint 74 ezer ember vált földönfutóvá.     

Félméteres hullámokat vártak, cunami érkezett 800 km/h-val
Menekülni sem volt esélyük a szökőár elől az embereknek az indonéziai Szulavézi szigetén. A meteorológiai és geofizikai intézet hiába figyelmeztette a lakosságot, alábecsülték a cunami erejét.

A helyi segélyszervezetek, közte a vöröskereszt adatai szerint mintegy 1800 embert kezelnek kórházakban különböző mértékű sérülésekkel.

Az ENSZ humanitárius ügyeket koordináló hivatalának (OCHA) értesülései szerint csaknem 200 ezer embernek, közöttük sok gyereknek van szüksége sürgős segítségre.

Kiemelt kép: ADEK BERRY / AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik