Nagyvilág

Erős földrengés rázta meg Haitit

Egyelőre egy halottról és kisebb károkról érkezett hír.

Erős, 5,9-es földrengés rázta meg Haitit helyi idő szerint szombaton. Az amerikai földtani intézet (USGS) szerint a földrengés középpontja a karibi ország fővárosától, Port-au-Prince-től 20 kilométerre észak-nyugati irányban volt, nagyjából 15 kilométeres mélységben.

Az első információk szerint több városban épületek dőltek össze, Plaisance városban leomlott egy katolikus templom homlokzata.
A helyi sajtó szerint egy ember meghalt egy összedőlt előadóteremben Gros Morne városban.

A hatóságok közlése szerint az ország északi részein többen megsérültek, a földmozgás pánikot is keltett a lakosság között.
Haitit 2010-ben 7-es erősségű földrengés sújtotta, amelyben több mint 220 ezer ember halt meg. Az ország azóta sem heverte ki a katasztrófát. (mti)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik