Nagyvilág

Kitört a sztrájk a Ryanairnél, 250 járatot töröltek Európa-szerte

Utasok tízezreinek kellett szembesülnie pénteken azzal, hogy sztrájk tört ki a Ryanair légitársaságnál, amelynek következtében 250 járatot töröltek Európa-szerte – írta a BBC.

A holland és belga akcióhoz a német pilóták is csatlakoztak. Továbbá számos járat személyzete Németországban, Belgiumban, Olaszországban, Portugáliában és Spanyolországban is beszüntette a munkát a számukra előnytelen feltételek miatt. Az MTI jelentése szerint a Ryanair olaszországi pilótái, utaskísérő és földi személyzetének tagjai is csatlakoztak a több országra kiterjedő részleges munkabeszüntetéséhez. A légitársaság hat olaszországi repülőtéren üzemel, és mind a hat helyen törölték a társaság járatait: Pisa, Bergamo, Milano Malpensa, Roma Ciampino, Nápoly és a szicíliai Catania légi kikötőjében.

A légitársaság ugyanakkor közölte, hogy a járatok 90 százaléka kiszolgálja az utasokat a „felesleges akció” ellenére is. Igaz azt a Ryanair elismerte, hogy több tízezer utasra is hatással lehet a sztrájk.

A sztrájkkal a szakszervezetek azt kívánják elérni, hogy a Ryanair dolgozói a lakóhelyük szerinti jognak megfelelő szerződést kapjanak, ne pedig az írországi jog szerinti szerződésük legyen. Azt állítják ugyanis, hogy az ír szabályok meggátolják őket abban, hogy hozzáférjenek a hazájukban a társadalombiztosítási ellátáshoz.

Marianne Thyssen, az Európai Bizottság foglalkoztatásért felelős tagja szerdán Michael O’Leary-vel, a Ryanair vezérigazgatójával egyeztetett Brüsszelben, akit az uniós szabályozás betartására szólított fel, valamint arra, hogy a cég azokban az országokban kössön munkavállalói szerződést az alkalmazottaival, ahol élnek. Jelenleg a légitársaság ugyanis dolgozóinak egy jelentős részét papíron Írországban foglalkoztatja, ami kedvezőtlen a számukra.

Az uniós jog tiszteletben tartása nem olyasmi, amiről a dolgozóknak tárgyalniuk kellene, és nem is olyasmi, ami országonként eltérhet. Nem vagyok a Ryanair vagy a fapados üzleti modell ellen, de a nagy sikerrel nagy felelősség is jár. A belső piac nem valamifajta dzsungel: világos szabályok vonatkoznak a munkaerő mobilitására, a dolgozók védelmére

– szögezte le Thyssen.

O’Leary a találkozó után „irrelevánsnak” nevezte a bizottság követelését, mivel – mint közölte – már felajánlotta a szakszervezeteknek a szerződések ilyen irányú módosítását, ezért egyben feleslegesnek nyilvánította a sztrájkot.

A Ryanair ír diszkont légitársaság gépei parkolnak a németországi Weeze repülőterén a társaság németországi alkalmazottainak 24 órás sztrájkja alatt, 2018. szeptember 12-én. A dolgozók a kollektív szerzõdésről folytatott vita miatt szüntették be a munkát. (MTI/AP/Martin Meissner)

A holland pilóták szerint viszont ezt csupán szóban ajánlotta nekik a vezérigazgató, írásban nem volt hajlandó ezt megtenni. Joost Van Doesburg, a VNV szakszervezet részéről úgy nyilatkozott, hogy a szakszervezet tagjai a holland normáknak megfelelő nyugdíjakat is igényelnek, és a betegellátási járulékokra vonatkozó határozottabb garanciákat.

A CNE belga szakszervezet is nyilatkozott, szerintük valóban felajánlotta a módosítást O’Leary, de a változtatás csak 2020 márciusától lépne életbe és csak a munkavállalók felét érintené. A személyzet egyébként a munkakörülményekre panaszkodik. Állításuk szerint az ivóvízért is fizetniük kell a fedélzeten, betegszabadságra pedig kizárólag akkor mehetnek, ha személyesen jelennek meg az orvosi igazolással.

Kiemelt kép: Utasok várakoznak a Brüsszel Charleroi repülőtéren 2018. szeptember 28-án, a Ryanair ír diszkont légitársaság alkalmazottainak hat országot érintő sztrájkja alatt. A dolgozók a kollektív szerződésről folytatott vita miatt szüntették be a munkát. (MTI/EPA/Olivier Hoslet)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik