Nagyvilág

Bocsánatot kért a német püspöki kar 3677 gyerek molesztálásért

Bocsánatot kért a német katolikus egyházban történt gyermekbántalmazásokért a német katolikus püspöki konferencia elnöke kedden a testület Fuldában tartott tanácskozásán. Amint arról mi is beszámoltunk, egy friss tanulmány szerint 1946 és 2014 között 1670 pap 3677 gyereket bántalmazott. Az áldozatok több mint fele 13 éves vagy annál fiatalabb volt.

Reinhard Marx a gyerekek és fiatalkorúak sérelmére az egyház férfi tagjai által a második világháború óta elkövetett szexuális visszaélésekről készített tanulmány bemutatóján kiemelte:

szégyelli magát azért, hogy az egyház szemet hunyt a bűncselekmények felett és eltussolta őket. 

Az 1670 papból mindössze 566, azaz minden harmadik ellen indult valamilyen fegyelmi eljárás és a legtöbbjük minimális büntetéssel megúszta a dolgot. 154 esetben semmilyen büntetés nem volt, 103 esetben figyelmeztetést kaptak a bűnösök. A felderített eseteknek csak a 38 százaléka került bíróság elé és akkor is csak azért, mert az áldozatok, vagy családjaik feljelentést tettek.

Az áldozatok jellemzően 13 éven alattiak, csaknem kétharmaduk fiú, többségük sérelmére sorozatosan, általában 15 hónapot meghaladó időn keresztül követtek el szexuális visszaéléseket egyházi személyek, jellemzően 30 éven feletti emberek. A bűncselekmények helyszíne általában az elkövető magán-, vagy szolgálati lakása volt.

A többi között egyházi levéltárak adatain alapuló kutatásnak nincsenek büntetőjogi következményei, az elkövetőket nem nevezték meg, és nem vizsgálták az egyház női tagjainak, például a katolikus gyermekotthonokban szolgáló apácák tevékenységét.

Heiner Keupp, a 27 egyházmegyére kiterjedő kutatási programra szervezett tudományos konzorcium egyik vezetője, a müncheni Ludwig Maximilians egyetem szociálpszichológusa a Deutschlandfunk országos közrádiónak elmondta, hogy munkájuk nem nevezhető a visszaélések feltárásának. A püspöki konferencia felkérése csak az adatok anonimizált rögzítésére vonatkozott.

Hangsúlyozta, hogy a visszaélések ügye nem az egyház kezdeményezésére került napirendre, hanem annak hatására, hogy sok aktív és bátor érintett nyomás alá helyezte az egyházat és életben tartotta a témát.

Hozzátette, hogy

meg kell nyitni az egyházi levéltárak aktáit és be kell vonni külső, független szakértőket, követve az amerikai Pennsylvania állam példáját, ahol az ügyészség irányításával vizsgálják a katolikus egyházban történt gyermekbántalmazásokat.

A püspöki konferencia fuldai tanácskozásán nyilvánosságra hozott kutatási jelentés szerint az egyház a papok bűnösségét nagyobb veszélynek tartotta magára a papságra, mint a gyerekekre nézve, ezért az intézményrendszeren belül felfedezett visszaélések ügyében általában csak fegyelmi eljárást indítottak, és áthelyezték a bűncselekmény elkövetőjét.

Harald Dreissing, a kutatás koordinátora aláhúzta, hogy az adatok a becslések alsó határát jelzik, azt jelentik, hogy az elkövetők és az áldozatok száma biztosan nem alacsonyabb.

A kutatás célja az adatok rögzítése volt, büntetőjogi következménye nincsen. A kutatók nem vizsgálták az egyház női tagjainak, például a katolikus gyermekotthonokban szolgáló apácák tevékenységét.

(MTI)

Kiemelt kép: Europress/AFP PHOTO/Daniel ROLAND

Ajánlott videó

Olvasói sztorik