Nagyvilág

Twitter-posztokban magyarázza el a BBC, hogyan tártak fel egy brutális gyilkosságsorozatot

2018 júliusban egy felkavaró videó kezdett el terjedni az interneten arról, hogy egy ismeretlen helyen fegyveresek két nőt és két kisgyereket vezetnek, majd letérdeltetik és agyonlövik őket.

Nem lehetett tudni, hogy hol készítették a felvételt és azt sem, hogy kik szerepelnek rajta, viszont mivel a videót rengetegen megosztották és rögtön elindultak a találgatások, a BBC News Africa elkezdett nyomozni. Az eredményt és azt, hogy hogyan jutottak el odáig, egy lebilincselő Twitter-posztok sorozatban mutatják be.

Az internetezők közül a videó helyszíneként sokan Kamerunt jelölték meg, ám az ottani kormány álhírnek nevezte a posztokat, mondván a katonákon látható terepmintás ruhát nem használják északon.

A BBC News Africa jobban megnézte a videókat és úgy találta, hogy a kameruni kormánynak nincs igaza. A videó első negyven másodpercében látható egy jellegzetes hegy, amelyet egy névtelen tipp és a Google Earth segítségével sikerült beazonosítani.

Amint megtalálták, hogy nagyjából hol történhetett a kivégzés, a műholdas fotók segítségével beazonosították a filmen látható ösvényeket, utakat és fákat is. Így már pontosan meg tudták határozni a helyszínt.

Az azonban még nem volt meg, hogy mikor történt az eset, de a videók ebben is segítséget nyújtottak. A videón látható egy épület, amely a műholdas fotók tanúsága szerint még nem volt kész 2014 novemberében, ugyanakkor 2016 februárban már lerombolták. Tehát a gyilkosságok e két időpont között történtek.

Az is kiderült, hogy a felvételen szereplő ösvény csak a száraz évszakban látható, tehát valószínűleg 2015 elejére szól az időpont. A napsugarak beesési szöge, illetve egy képlet segítségével még jobban leszűkítették a lehetséges intervallumot: 2015. március 20-a és április 5-e közé.

A következő lépés az elkövetők beazonosítása volt. A videón látható fegyverek szerb gyártmányú Zastava M21-esek, amelyet a kameruni hadsereg egyes osztagai is használnak.

A kameruni kormány azt is mondta, hogy a videón látható, sötétzöld terepmintás ruhát a katonák nem használnak az északi, sivatagos területeken, ám az újságírók rábukkantak olyan Facebook-posztokra, amelyekben pont ilyen ruhában vannak katonák.

A kormány azzal is vitatkozott, hogy ha a katonák járőrözni voltak, miért nem volt rajtuk például sisak vagy golyóálló mellény. A válasz egyszerű, így a BBC újságírói: a katonák nem járőrözni voltak, egyszerűen csak tettek egy sétát a táborhelyüktől nem messze.

A kameruni kormány hetekig tagadta, hogy a katonáinak köze lett volna a gyilkosságokhoz, végül augusztusban fordulat következett be: hét embert letartóztattak és nyomozás indult.

A BBC News Africa szeptember végén a Facebook alapján három elkövetőt be is azonosított, akik szerepeltek a kameruni kormány által közzétett listán a vizsgált személyekről. Az általuk talált információkat eljuttatták a kormánynak, amely arról tájékoztatta őket, hogy hét katonát, letartóztattak, elvették a fegyvereiket és a nyomozás ideig börtönben tartják őket.

Aki kíváncsi az összes Tweet-üzenetre, itt megnézheti őket.

Kiemelt kép: Twitter

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik